Vagyonokat érnek a 80-as és 90-es évek karácsonyi ajándékai ma - lehet, hogy nálad is lapul egy ezekből!
Gyerekként sokan órákon át lapozgattuk a játékos katalógusokat karácsony előtt, bekarikázva mindazt, amiről azt hittük, “nélküle nincs ünnep”. Akkor még senki sem gondolta volna, hogy ezek közül a játékok közül néhány évtizedekkel később komoly értéket képviselhet. Pedig ma már nem ritka, hogy egy régi játék több százezer – sőt, akár milliós – összeget ér a gyűjtők körében.
Ha megvannak még a gyerekkori kedvencek a padláson, pincében vagy egy régi doboz mélyén, érdemes elővenni őket: a LADbible gyűjtéséből kiderül, melyek azok a retró karácsonyi ajándékok, amik ma is kelendők. A teljes listából mi most ötöt mutatunk be.
Furby
A 90-es évek egyik legikonikusabb játéka egyértelműen a Furby volt. Akkoriban sok szülő nem is sejtette, hogy az ajándékba adott, kissé ijesztő szemű plüssfigurák egyszer még keresett gyűjtői darabok lesznek.

Az ár nagyban függ az állapottól: egy átlagos Furby ma az eBayen nagyjából 40-50 ezer forintot érhet, míg
az eredeti dobozban megőrzött darabok ára akár 100-120 ezer forintig is felmehet.
A ritka, különleges kiadásokért pedig a gyűjtők akár egymillió forint feletti összeget is hajlandók kifizetni.
Polly Pocket
A mini világok nagy korszaka a 80-as évek végén indult, és a Polly Pocket babák rengeteg gyerek kívánságlistáján szerepeltek. A bontatlan, eredeti csomagolású készletek ma már igazi ritkaságnak számítanak, és nem egy közülük elképesztő összegekért cserél gazdát az online piactereken.
Egy friss eBay-aukció egészen megdöbbentő összeggel, nagyjából 340 ezer forinttal zárult, míg egy 1994-es Light-up Wedding Chapel (világító esküvői kápolna) készlet közel 115 ezer forintért kelt el.
Egy másik esetben egy 1997-es Polly Pocket Beauty Case 2024-ben több mint 2,2 millió forintért talált gazdára az eBayen.
Ha megmaradt egy régi készlet, érdemes alaposan utánanézni a származásának és állapotának.
Barbie
Szinte nincs olyan generáció, amelynek ne lett volna legalább egy Barbie babája. A legtöbb darab természetesen nem ér különösebb összeget, de a régebbi, limitált vagy rövid ideig gyártott modellek már egészen más kategóriába tartoznak.

A gyűjtők elsősorban az eredeti dobozos, hibátlan állapotú babákat keresik.
Az utóbbi időben több Barbie baba is kifejezetten jól szerepelt az online aukciókon.
Az 1982-es Dream Date PJ Barbie és az 1992-es Hollywood Hair Teresa Barbie egyaránt nagyjából 150 ezer forintért kelt el az eBayen 2025 októberében.
Az 1984-es Peaches ’n Cream Barbie ennél is többet hozott: közel 250 ezer forintot fizettek érte, míg az 1981-es, limitált Pink and Pretty Barbie sorozat egyes darabjai 90 ezer és 130 ezer forint közötti áron cserélnek gazdát – írja a LADbible.
VHS-kazetták
A Disney-klasszikusok szinte minden háztartásban megvoltak VHS-en, és a legtöbben nem is gondolták, hogy ezek egyszer gyűjtői darabokká válnak. Itt is kulcsfontosságú azonban az állapot: a sértetlen csomagolás aranyat ér.
Egy ritka, bontatlan 101 kiskutya VHS-kazetta állítólag közel 7 millió forintért kelt el az eBayen 2023-ban.
Tamagocsi
A zsebben hordható “digitális kisállat” egy egész generáció mindennapjait határozta meg. Bár ma is léteznek újabb változatok, az eredeti, 90-es évekbeli tamagocsik számítanak igazán értékesnek.

A ritkább színek és különleges kiadások ára kifejezetten magas lehet, főleg, ha sosem voltak használva. A bontatlan, eredeti tamagocsik ára ma nagyjából 140 ezer forint körül mozoghat.
Egyes modellek azonban ennél jóval többet érnek:
egy különleges Mobile Kaitsu! Tamagotchi Plus például több mint 1,7 millió forintért kelt el, ahogy azt egy szerencsés tulajdonos még 2021-ben megtapasztalta.
Az érték megállapításához érdemes beazonosítani a pontos típust, megnézni, mennyire ritka a színváltozat, és átnézni a korábbi eBayes eladásokat – ezek sokat elárulnak arról, mennyit érhet ma egy régi tamagocsi.
Mire figyelj, mielőtt eladnád?
- Állapot: minél kevesebb sérülés, annál jobb ár.
- Doboz: az eredeti csomagolás sokszor többet ér, mint maga a játék.
- Ritkaság: limitált kiadás, régi széria mindig magasabb értéket képvisel.
- Piackutatás: mindig nézd meg, mennyiért keltek el hasonló darabok.

