Könyvajánló: izgalom és véres brutalitás Skandináviából

bubba 2019. május 14. Trending

Nagyot mentek az utóbbi években, évtizedben a skandináv krimik, illetve a belőlük készült sorozatok, filmek a világban. Ezúttal a műfaj új generációjából kiemelkedő Stefan Ahnhem Kilencedik című regényével ismerkedtünk meg.

Ahnhem, mint megannyi elődje (Sir Arthur Conan Doyle, Agatha Christie, Jo Nesbo, Kondor Vilmos, stb.) maga is egy olyan krimisorozattal vált ismertté, melyeket lényegében csak a főszereplő személye, ebben az esetben Fabian Risk rendőrnyomozó köt össze. Ez a Risk ciklus második regénye és bár az elsőt nem olvastuk, mégsem volt valódi hiányérzetünk, vagy kellett nekiállnunk értetlenkedni a sztori közepén, amiért nem értettünk egy olyan fordulatot, aminek a szerző még az eggyel korábbi írásában ágyazott meg.

Ebben tökéletesen megfelel a szerző a műfaji krimi követelményeinek, miszerint remekül lehet izgulni és/vagy borzongani Hercule Poirot, Harry Hole, Gordon Zsigmond, vagy a jelen esetben Fabian Risk egy-egy kalandján anélkül is, hogy betéve tudnánk hősünk addigi élettörténetét.

Stefan Ahnhem: A kilencedik

Így értékeljük:
4

432 oldal. Kötés: füles, kartonált. Megjelenés éve: 2018 Ára: 3184 Ft.

Hirdetés

 

A regény mégsem sorolható a műfaji krimi birodalmába, mivel a kezdetben számtalan vonalon futó történetnek ugyan vezérfonala a klasszikus ’whodunit’ nyomozós szál, ám ennek kapcsán időnként bele-belekóstol a politikai thriller zsánerébe is.

A cselekmény keretei néhol erősen idézik az itthon is nagy sikerrel futó sorozat, a Híd alapvetéseit. Például ebben az esetben is párhuzamosan fut a nyomozás Svédországban és Dániában, ugyanúgy adott egy svéd (Fabian Risk) és egy dán (Dunja Hougaard) főszereplőnk és szintén hangsúlyt kapnak a két ország közötti kulturális különbségek.

Amiben a regény viszont inkább szembefordul a Híd narratívájával, az éppen ezen eltérések jelentősége.

Mert míg a Híd esetében van egy jól tapintható szándék arra, hogy a kedves néző ne egybefüggő kulturális masszaként lássa a skandinávokat és legyen lehetősége rádöbbenni arra, hogy mégis mennyire különbözőek ezek az emberek, addig a Kilencedikben a svéd-dán különbségek inkább amolyan vicces ugratás jellegű odamondogatásokban merülnek ki, melyeknek, ha valaha volt is valamilyen alapja, az mára már a múlté. Valahogy úgy érdemes ezt elképzelni, mint amikor két szomszédos falu népe froclizza egymást.

Szóba kell még hozni a regény erőszakosságát, ami egy rutinos skandináv krimi fogyasztónak persze egyáltalán nem megbotránkoztató, sőt valamilyen szinten ebben a műfajban már elvárás is, hogy a titokzatos elkövető vagy elkövetők ördögi terveiket a lehető legnaturalisztikusabb brutalitással hajtsák végre, miközben a jellemzően romokban heverő magánélettel küszködő nyomozók két-három körrel lemaradva loholnak a nyomukban.

Ha nem is ez a regény az, amelyik fenekestül forgatja fel a műfajt, de azon belül egy kiváló darab lett. Olyannyira, hogy apránként, oldalról oldalra őrölte fel a „jaj már megint egy skandináv regény, nem lesz-e ez már unalmas” alap hozzáállásunkból származó hűvös tartózkodásunkat és az első pár fejezet után menthetetlenül behúzott minket.

A cselekmény lendületes, a benne szereplő karakterek jól felépített, hiteles figurák, még ha néhol kicsit ismerősek is.

Mindent összegezve, Stefan Ahnhem Kilencedik című regénye akkor is jó választás, ha a veterán skandináv noir fogyasztó vagy és akkor is remekül működik, ha egészen eddig egy krumpliveremben éltél és ezért még soha nem hallottál a műfajról, de szívesen tennél vele egy próbát.

Keresés az oldalon