A One október elején minden érintettet részletesen tájékoztat a teendőkről, a szerződések pedig automatikusan átkerülnek az új szolgáltatóhoz.
Jelentős átalakulás zajlik a hazai távközlésben: október elejétől végleg megszűnik a Digi, Magyarország egyik legismertebb szolgáltatója, ami a SIM-kártyákat is érintő technikai átállást hoz magával – írja az Atv.
Október 1-jétől hivatalosan is a One Magyarország Zrt. veszi át a Digi helyét, a vállalat ügyfeleit pedig már ez az új szolgáltató látja el. A 4iG Csoport átfogó átalakítási programjának részeként a DIGI, az AH Média és az Invitech is beolvad a One Magyarország Zrt.-be, így a fúzió jogilag is lezárul.
Fotó: Getty Images
A változás után a One Magyarország több mint hárommillió mobil-, internet– és televíziós előfizetésért felel, miközben munkavállalóinak száma ezer fővel bővül.
A vállalat közlése szerint a jogi egyesülés mellett technikai átállás is zajlik, amely a korábbi D Mobil – vagyis DigiMobil – ügyfeleit közvetlenül is érinti.
Az érintett felhasználóknak új SIM-kártyát kell igényelniük, ugyanakkor megtarthatják meglévő telefonszámukat, így a váltás nem jár számvesztéssel.
A One október elején minden érintettet részletesen tájékoztat a teendőkről, a szerződések pedig automatikusan átkerülnek az új szolgáltatóhoz, módosítás nélkül.
A vállalat hangsúlyozta, hogy az átállás nem befolyásolja a szolgáltatások folyamatosságát, az ügyfelek továbbra is zavartalanul telefonálhatnak, internetezhetnek és tévézhetnek.
A One Magyarország a jövőben is stabil, széles körű megoldásokat kínál a lakossági, kis-, közép- és nagyvállalati ügyfelek számára One Solutions márkanév alatt.