Egy friss amerikai kutatás eredménye szerint az okosóráknál és fitness-trackereknél használt szíjak nagy része potenciálisan mérgező örök vegyi anyagokat (PFA-kat) tartalmaz, számol be a Guardian. A felfedezett anyagok különösen károsak, ugyanis a bőrön keresztül is képesek felszívódni.
22 márkából 15 szennyezett
A Notre Dame-i Egyetem tanulmánya 22 ismert márka óraszíjában vizsgálta a PFA-k jelenlétét: ezek közül 15-ben mutatták ki őket, méghozzá
sokkal nagyobb mennyiségben, mint ami a fogyasztási cikkekre és ruhákra általában jellemző.
Bár arról egyelőre nincs adat, hogy az örök vegyi anyagok mennyi idő alatt szívódnak fel a bőrön át, azt lehet tudni róluk, hogy képesek áthatolni a bőr védőrétegén. Ennek tekintetében “az eredmények különösen aggasztóak”, mivel az óraszíjak hosszabb időn keresztül nyomódnak a csuklónkhoz, mondta Graham Peaslee, a Notre Dame-i Egyetem kutatója és a tanulmány társszerzője.

A szalagokban kimutatott vegyi anyagok aránya “sokkal magasabb volt, mint a legtöbb PFA, amit más fogyasztói termékben láttunk” – tette hozzá Peaslee.
PFA-k: örökké velünk maradnak
A PFA-k, vagyis az örök vegyi anyagok osztálya körülbelül 15 000 vegyületből áll: általában olyan termékek előállítására használják őket, amelyek víz- és hőállók, illetve taszítják a szennyeződéseket. Azért nevezik őket örök vegyi anyagoknak, mert természetes úton nem bomlanak le. Ezek a vegyületek összefüggésbe hozhatók a rák, vesebetegségek, májproblémák, az immunrendszer rendellenességei, születési rendellenességek és más súlyos egészségügyi problémák kialakulásával.
A PFA-kat leggyakrabban a szabadtéri sportokban használt fogyasztási cikkek – például az esőkabátok vagy túrafelszerelések – gyártása során használják. A kutatók azonban megdöbbenve tapasztalták, hogy az óraszíjakban talált PFA-k koncentrációja a tűzoltófelszerelésekével vetekszik. Bár a természetes gumi valószínűleg nem tartalmazna PFA-kat, a vegyi anyagokat valószínűleg azért adták hozzá a szintetikus gumihoz, hogy megakadályozzák az izzadságfoltok és a szennyeződések felhalmozódását, magyarázta Peaslee.
Bár a tanulmány nem ismerteti, hogy mely márkák esetében találtak örök vegyi anyagokat,
az kiderül, hogy ismert márkák, többek között a Nike, az Apple, a Fitbit és a Google óráit vizsgálták.
A márkák némelyike egyébként büszkén hirdeti, hogy PFA-kat használ a szíjakban – a “fluoroelasztomer szíj” kifejezés például erre utal. Azonban nem mindegyik gyártó transzparens, egyesek semmilyen utalást nem tesznek az örök vegyi anyagok jelenlétére
Azok az órák, melynek szíjai PFA-kat tartalmaznak, akár 50 dollárral is többe kerültek, mint azok, amelyek nem
– mondta Peaslee. “Elég egyértelmű, hogy felárat kérnek ezért a sok jó kis vegyi anyagért” – tette hozzá.
A bőr felszívja őket
Az idei év elején végzett kutatás szerint az emberi bőrmodellre felvitt krémben lévő PFA-k 60 százaléka felszívódott. Az eredmény azért is különösen aggasztó, mert sok órát sportkellékként forgalmaznak, és edzésre tervezték őket.
Korábbi tanulmányok szerint az izzadtság növelheti a PFA-k felszívódásának sebességét.
A vizsgálat során a PFHxA vegyületet mutatták ki a legnagyobb koncentrációban: ez a szíjak 40 százalékában megtalálható, és ruhákban, szőnyegekben, papírban és rovarirtókban használják. A kutatások ezt a vegyületet korábban a májbetegségekkel hozták összefüggésbe. Emellett a vizsgált termékekben a PFOA vegyületet is megtalálták: ez egy súlyosan mérgező anyag, ami nem érintkezhet ivóvízzel.
Peaslee szerint
érdemes szilikonpántos órákat vásárolni, ezek ugyanis biztonságosabb alternatívát jelentenek.
Mindenesetre nem feltétlenül szükséges kidobni a karácsonyra kapott okosórát, de “a következő vásárlásunk során tartózkodjunk azoktól a termékektől, amik PFA-t tartalmaznak” – javasolja Peaslee.