Méltányossági nyugdíjemelést eddig is lehetett kérni, ám a szűkre szabott keret hamar kimerült, így sokan nem juthattak hozzá a támogatáshoz – írja az Mfor.hu.
Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke arról számolt be, hogy Nagy Márton gazdasági miniszter tájékoztatása szerint mostantól minden igénylő megkaphatja az emelést, a keretet ugyanis már nem korlátozzák.
A bejelentés a Klasszis Média Nyugdíjszerviz című műsorában hangzott el. A részletek szerint azok a nyugdíjasok kérhetik az emelést, akiknek havi járandósága nem éri el a 140 ezer forintot, a folyamat pedig mindössze egyetlen kérelem benyújtásával elindítható.

Nagy Márton írásos üzenetben megerősítette, hogy minden jogosult számára elérhető lesz a támogatás, a költségvetési keret pedig többé nem szab határt az igényléseknek. A korábban 1 milliárd forintra korlátozott alapot most teljes egészében megnyitották.
Karácsony Mihály arra kérte az értelmiség tagjait, hogy segítsenek az időseknek a kérelmek kitöltésében, hiszen sokak számára ez jelenthet valós anyagi könnyebbséget. A nyugdíjemelés összege 3 és 8 ezer forint között mozoghat, vagyis ennyivel nőhet havonta az érintettek jövedelme.
Farkas András nyugdíjszakértő hangsúlyozta: a döntés nagy előrelépés, mivel eddig minden évben arra figyelmeztette az időseket, hogy minél előbb nyújtsák be kérelmüket, különben a keret pillanatok alatt kimerül.
