Sok nyugdíjas hiába várja az őszre ígért nagyobb összeget: a valóság jóval szerényebb lesz, mint a kormány által hangoztatott 51 ezer forintos plusz. Az Azénpénzem számításai szerint a kormány által beharangozottak ellenére a tényleges emelés inkább 15 százalékkal alacsonyabb lehet, és az infláció miatt a pluszpénz jelentős része el is olvad, mielőtt valódi segítséget jelenthetne.
A valós számításnál ráadásul nem lenne szakszerű az új KSH-átlagokkal kalkulálni – bár a kormány rendre ezt teszi -, mivel azok, akik már januárban is nyugdíjasok voltak, azóta sem kaptak semmilyen emelést. Az átlagokat inkább a halálozások és az új nyugdíjmegállapítások (a frissnyugdíjak) befolyásolják.

A KSH augusztusi adatai alapján az öregségi nyugdíjak átlagos összege 245 366 forint, amihez novemberben 47 110 forint plusz járhat, így a következő havi járandóság 249 292 forintra nő. Az életkoron alapuló nyugdíjaknál az átlag 352 695 forint, 67 717 forintos kiegészítéssel, míg a rokkantnyugdíjasok 130 606 forint átlagos ellátást kapnak, amihez mindössze 25 076 forintot tesz hozzá az emelés. Összességében a nyugdíjas társadalom 2,4 millió főt érint, a teljes ellátás átlagos összege 225 503 forint, amely a kormány ígéreteihez képest még így is alacsonyabb növekményt mutat.
Az is igaz viszont, hogy a novemberi kiegészítés és a korábban kiosztott 30 000 forint értékű élelmiszer-utalvány sokaknak komoly segítséget jelenthet – különösen a rokkantnyugdíjasoknak, akiknél ez a két tétel együtt a havi járandóság több mint 42 százalékát teszi ki.
A kisnyugdíjasok így valóban érzékelhetnek némi könnyebbséget, de az infláció miatt ez hamar el is olvad: decembertől a havi nyugdíjak reálértéke már alig nő.
Nem járnak jobban az idősek
A drágulás következményeit jól mutatja, hogy a 120 000 forint körüli nyugdíjból év elején még éppen futotta egy kiló marhahúsra, most viszont a novemberi emelés után is csak ugyanannyira, hiszen a hús ára 1 530 forinttal nőtt. Egy szabolcsi nyugdíjasnál már két kiló marhahús ára felemészti a teljes havi kiegészítést. Hasonló a helyzet a tüzelővel és a csirkemellel is: az év elején a teljes nyugdíj még több mint 10 mázsa brikettre volt elég, most alig 9,8-ra. A 120 ezres kisnyugdíjból korábban 50 kiló csirkemell is kijött, a mostani árak mellett viszont már csak 46 – olvasható Azénpénzem cikkében.

