Meditációs plüss egeret dobtak piacra gyerekeknek

Turi Dániel
Sok szülőnek okoz álmatlan éjszakákat és végeláthatatlannak tűnő nappalokat, ha egyszerűen akármivel is próbálkozik, képtelen megnyugtatni, vagy épp elaltatni a kisgyermekét. Ezekre az idegőrlő nehézségekre kínál most megoldást egy forradalminak szánt termék, egy plüssegérbe oltott meditációs eszköz.

A Fisher’s Price termékét elsősorban a kettő és öt év közötti kisgyerekek igényeinek megfelelően alakították ki és az eddigi tapasztalatok alapján meglehetősen jó munkát végeztek. Első látásra egy kedves, de teljesen megszokott plüssnek tűnik, ennél azonban sokkal többről van szó! A meditációs egérnek elnevezett termék ugyanis kétféle, mindfulness – vagyis tudatos jelenlétet igénylő – meditációs programmal rendelkezik, amit kifejezetten a legkisebb korosztálynak alakítottak ki. A játék nappali üzemmódba kapcsolva  különböző nyugtató dallamokat játszik és lassan, – a vélemények szerint – egy kisgyermek számára is érthetően mutat be különböző légzéstechnikákat, amiket természetesen egy kétéves még nem ért meg, de a hatása így is kézzelfogható lehet. Az éjszakai mód pedig,

a természet hangjaival, lágy, könnyű zenével segít mindössze húsz perc alatt álomba szenderülni.

A játék többféle természeti hang – tengermorajlás, erdei hangok, csiripelő madarak – lejátszására is be lehet állítani, attól függően, hogy épp melyik módot választja ki a szülő.

 

Lisa Lohiser, a játék egyik megálmodója és a cég szakértője elmondta, hogy természetesen nem szabad csodát várni a meditációs egértől, de a játék megalkotásánál nem is az volt a céljuk, hogy kétéves kisgyerekeket meditálni tanítsanak. Sokkal inkább az, hogy bevezessék őket a tudatos jelenlét világába, amit –az ő elképzelésük szerint – nem úgy kell elképzelni, hogy a szülő teljesen egyedül hagyja a gyermeket a zenélő, villogó, beszélő játékkal és mire visszatér, sosem tapasztalt nyugalom köszönt majd be a család életébe. A Fisher Price javaslata szerint a szülőnek

eleinte érdemes a gyermekével együtt, többször közösen végig csinálni a különböző meditációkat,

amiket a plüss nyújt, hogy a kicsi is lássa, pontosan hogyan is működik az eszköz.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Fisher-Price (@fisherprice) által megosztott bejegyzés

 

Természetesen nagy előnye a meditációs egérnek, hogy ötvözi a cuki gyerekjátékot és a meditációt – egyszóval, ha nem is használjuk ki teljesen a benne rejlő meditációs lehetőségeket, a kisgyerekeket akkor is képes lekötni egy kedves, színes, különböző színekben villogó, zenélő plüssállat, aminek az ára átszámolva megközelítőleg tizenegyezer forint.