Szépség 2019. december 04.

Karácsonyi ajándékötletek férfiaknak

Balázs Szépség 2019. december 04.
Közelednek az ünnepek és ilyenkor sokan gondolkodóba esnek, hogy mégis mit vegyenek a másiknak. Ebben az írásunkban a férfiak számára ajánlunk ajándékokat, amikkel nehezen lehet mellényúlni.

Ajándékozni jó dolog, ehhez többféleképpen is hozzá lehet fogni, nem kell feltétlenül tárgyi alapú dolgokban gondolkodni, van más megközelítés is, mint bemenni a boltba és venni valami drágát a szeretteinknek, bár tény, hogy többségünk az ajándékozás rituáléját mégis ebben a formában intézi. Azt sem érdemes elfelejteni, hogy létezik ezzel kapcsolatosan bizonyos társadalmi és érzelmi elvárási rendszer is, tehát mondják, hogy minél értékesebb az ajándék, annál inkább bizonyítjuk a másik iránti szeretetünket, de nem kell zsékategóriás Facebook-bölcsességek szerzőinek lennünk ahhoz, hogy belássuk, ez azért így a szeretet beárazását jelentené, ami nem csak butaság, de káros is.

Magyarán nem annyira fontos, hogy mivel kedveskedünk, egészen addig a pontig, amíg örömmel és szeretetből adjuk, amit adunk. Jelen esetben a férfiaknak keresünk ajándékokat, általánosságban érdemes egy vezérfonalra odafigyelni: sose vegyünk olyan dolgot, ami passzol az illető hobbijához (pl. horgászoknak horgászbotot, vagy zenészeknek hangszert), anélkül, hogy vele egyeztetnénk róla, mivel ő biztosan sokkal jobban ért hozzá, mint mi.

Nagyon kellemetlen tud lenni, amikor azt hisszük, hogy olyasmit vettünk, ami egybevág a férfi érdeklődési körével és azt remekül tudja majd használni, mialatt ő meg pontosan tudja, hogy gagyit kapott.  

Szóval egyáltalán nem elhanyagolható szempont ismerni azt, akinek ajándékot vásárlunk, nincsenek univerzális megoldások. Pl. attól, hogy valaki férfi, még nem biztos, hogy örülni fog egy szakállápoló szettnek, ha nem visel szakállt, de fordított esetben meg vélhetőleg kínos célozgatásként fogja megélni az ajándékba kapott borotvát. Alapvetően a kozmetikai cuccokkal óvatosan bánjunk, és tényleg csak olyat vegyünk, aminek a másik egész biztosan örülni fog. Vagyis ne vegyünk villanyborotvát, ha a hagyományos pengés módszert használja, győződjünk meg róla, hogy a kinézett parfüm, tusfürdő, sampon, dezodor illata passzol-e a megajándékozandó férfi karakteréhez, illetve ami talán még fontosabb tanács a férfivel egy háztartásban élő nőknek, hogy ellenőrizzék, a termék illata nekik tetszik-e.

Összeállításunkban most megpróbálunk ötleteket adni azoknak, akik férfiaknak keresgélnek meglepetést. 

Amivel nehéz mellényúlni, már ha ismerjük az illető ízlését és méreteit, az a ruhák, illetve az egyéb ruházati kiegészítők tárháza.

Egy menő napszemüveg, egy stílusos karóra (pláne, ha még okos is), egy elegáns bőrtáska mind olyan dolgok, amiket szívesen viselünk. Jól jöhet mindig egy bármilyen időjárásban viselhető dzseki, csak úgy, mint az ötujjas futócipő, már ha mozgást kedvelő embernek szánjuk.

 

Természetesen, ha hajlandók vagyunk a fentiekhez képest valamivel mélyebbre nyúlni a pénztárcánkba, akkor a mindenféle kütyük birodalmában találjuk meg a legkirályabb férfiaknak adható ajándékokat.

Melyik férfi tudna mégis ellenállni egy mini, külön bejáratú, saját sörhűtőnek, melyben egyszerre négy doboz sört is hűthet, ráadásul az egész alkalmatosság nem nehezebb két kilónál, így könnyedén hordozható is? 

Audiofileknek tökéletes meglepetés lehet egy új lemezjátszó, néhány kedvenc lemezükkel megtámogatva. A hobbiszakács férfinek pedig nem kedveskedhetünk menőbb dologgal így a téli hónapok során, mint egy bent használható, elektromos steaksütővel. Idősebb, vagy csak keményebb fizikai munkát végző embernek pedig adjunk masszázsszéket, míg a megjelenésére kényes férfinek pedig egy cipőtisztító és fényezőgépet.

 

Amiket itt ajánlottunk, épp a bevezető részben taglalt szempontok miatt nem érdemes szentírásként kezelni, sokkal inkább tekintsetek rá gondolatébresztőként, ötletadóként, mint tökéletes megoldásként. Mélázzatok el rajta, képzeljétek el, hogy mit szólna hozzá a másik, és ha arra juttok, hogy bejönne neki, ne habozzatok megvenni.

Keresés az oldalon