Már látszik, mit okoz a 3 százalékos hitel: nagy fordulatot vett az ingatlanpiac
A portál júliusi keresleti-kínálati összesítője szerint főként azokban a vármegyékben nőtt az érdeklődés, ahol a magasabb árak miatt a kereslet alacsonyabb volt. A kínálat bővülése pedig elsősorban a költözésben reménykedő tulajdonosoknak köszönhető.

Az ingatlan.com által júliusban mért több mint 284 ezer telefonos megkeresés meghaladta a 2022-2024-es időszak hetedik havi értékeit. Havi szinten a különböző vármegyékben 14-39 százalékkal nőtt a kereslet.
A lakáspiacon trendfordulóra lehet számítani, és a következő hónapokban is erősödés várható
– áll a közleményben.
Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője szerint
a várható élénkülés miatt azok a vevők is aktivizálták magukat, akik korábban tervezték a piacra lépést, de eddig kivártak. Ezek a vásárlók most igyekeznek a várható keresleti hullám előtt megtalálni következő otthonukat.
A budapesti albérletpiacot is átalakíthatja a hitel
Az Otthon Start Program bejelentése közvetett módon albérletpiacról kiindulva is élénkítette az eladó lakások iránti keresletet. Míg a vidéki egyetemvárosokban – például Szegeden, Pécsett vagy Debrecenben – a kiadó lakások iránti kereslet 25–30 százalékkal nőtt a ponthatárok kihirdetését követően, addig Budapesten gyakorlatilag elmaradt a szezonra jellemző kiugrás. Ennek oka, hogy
a fővárosban sok szülő a program nyújtotta lehetőség miatt a bérlés helyett inkább a vásárlást veszi fontolóra,
mivel a legnagyobb egyetemvárosokban a havi hiteltörlesztő akár olcsóbbá is válhat a fizetendő bérleti díjaknál.
A kereslet élénkülése az ingatlan.com adatai alapján leginkább Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében volt érezhető havi szinten, ahol 39 százalékkal nőtt a telefonos érdeklődések száma. Győr-Moson-Sopronban 37, Pest és Vas vármegyékben pedig egyaránt 36 százalékos növekedés történt az előző hónaphoz képest.
A kínálat is bővült júliusban: több mint 30 250 lakást és házat hirdettek meg eladásra az ingatlan.com-on, ami havi és éves alapon egyaránt 2–3 százalékos bővülésnek felel meg.
A kínálat augusztusban tovább bővülhet, szeptembertől viszont a fix 3 százalékos hitel miatt fokozódó kereslet hatására a frissen megjelenő hirdetések gyorsabban találnak vevőre s emiatt a látható hirdetésszám stagnálhat – vélekedett a szakember a közlemény szerint.
(MTI)

