A kormány 4,5% helyett már 4,7%-os inflációt prognosztizál 2025-re, ezért a korábban ígért 1,3%-os korrekció helyett 1,5%-os nyugdíjemelést tervez novemberre – írja a Portfolio. Mindezt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter jelentette be.
A 1,5%-os évközi emelés átlagosan 42 600 forintot jelent a nyugdíjasoknak, ami a költségvetés számára 105 milliárd forintnyi többletkiadást jelent – tette hozzá Nagy.
A nyugdíjas élelmiszer-utalvánnyal együtt az őszi többletkifizetések összege eléri a 200 milliárd forintot. A kormány szerint az idei évre számított összesített havi nyugdíjösszeg – az utalványokat is beleértve – elérheti a 270 ezer forintot.

A 270 ezer forintos összeg a 13. havi nyugdíj és a 30 ezer forintos utalvány évesített hatását is tartalmazza: a 244 ezer forintos átlagnyugdíj 1,5%-os emeléssel 248 ezerre nőhet, és az extra juttatásokkal együtt ez az éves átlagban elérheti a 270 ezer forintot.
Az emelés célja, hogy ellensúlyozza az inflációs hatásokat, mivel a kormány év elején még csak 3,2%-os inflációval számolt, ennek megfelelően történt az akkori nyugdíjemelés is.
Azóta azonban magasabb lett a pénzromlás üteme, a kormány – az MNB-vel összhangban – már 4,7%-os éves inflációval kalkulál. A különbözetet – vagyis az 1,5%-os többletemelést – novemberben, visszamenőleges hatállyal és a 13. havi nyugdíjra is kiterjesztve kapják meg az érintettek.
Az átlagos nyugdíjszint mellett az emelés havi 3700 forintot jelent, valamint az év elejétől számított visszamenőleges korrekció összege nagyjából 40 300 forint lehet.
Együttesen tehát körülbelül 44 ezer forinttal nőhet novemberben a nyugdíjasok juttatása, ami kissé meghaladja a hivatalosan közölt 42 600 forintos átlagot.
