A huszonegyedik század egyik legégetőbb és legfontosabb kérdése kétségkívül a fenntarthatóság, a környezettudatos életmód és az, hogy mi mit tudunk tenni azért, hogy megóvjuk a Földet. A „zöld gondolkodást” egyre több óriáscég és vállalat tűzte a zászlajára, de még ezek közül is kiemelkedik a svéd IKEA. A ma már egyáltalán nem csak bútorokban utazó cég nemrég dobta piacra a csapra szerelhető szelepét, amivel rengeteg vizet lehet megspórolni, most pedig egy újabb lépést tett afelé, hogy tegyen valamit a környezetért: a boltok polcaira kerültek ugyanis azok a plüssállatok, amiket a világ óceánjaiból kihalászott műanyagokból készítettek – írja a Designtaxi.
A legújabb kutatások szerint évente közel tizenegy millió tonna műanyag szemét kerül a világ óceánjaiba – a már alapvetően is meglévő kétszáz millió tonna mellé. Ez a szám, azt leszámítva, hogy leírni is nehéz, annyira nagy, az ottani élővilág folyamatos pusztulását, veszélyeztetését is jelenti. Épp ezért döntött úgy az IKEA, hogy elkészítik a csak és kizárólag vízi állatokból álló plüsskollekciójukat, a BLÅVINGAD-ot, ami mellé mindenféle, a tenger élővilágát bemutató terméket is a piacra dobtak. A kollekcióban
a plüssök mellett találunk takarókat, párnahuzatokat, törölközőket, de még szőnyegeket is.
Ráadásul a darabokat egy gyerekekkel készített felmérés alapján álmodták meg, a plüssöket pedig szavazásra bocsájtották, így lettek a nyertesek a polip, a delfin, a kardszárnyú delfin, a bálna és a teknős.
-Ahhoz, hogy már fiatalkorban felhívjuk a gyerekek figyelmét a környezettudatosság és az odafigyelés fontosságára,
játékos megközelítéssel szükséges nekik megmutatni, hogy az óceánjaink és tengereink milyen komoly károkat szenvednek a felelőtlen fogyasztás és a szemetelés miatt
– áll az IKEA közleményében. – Érdekes módon, a saját felméréseink azt mutatják, hogy a 10-12 éves korosztály jelentős részében már kialakult egyfajta tudatosság ezzel kapcsolatban és szeretnénk, ha ez még inkább jellemzővé válna. Épp ezért a darabok egytől-egyig olyan műanyagból készültek, amiket az óceánból halásztak ki – legnagyobb részüket nagyjából ötven kilométeres távolságra a parttól.
