Nem minden gyümölcsárus játszik tisztán – figyelmeztet a Kemma.hu. A portál utánajárt, mire érdemes figyelni, ha valaki út menti standnál vásárol, és hogyan ismerhető fel a tisztességes árus. Kevés olyan árus van Tatabányán, akit annyira megbecsülnek a helyiek, mint Dinnyés Elvirát. Nem véletlenül: immár 39 éve kínálja szezonális gyümölcseit, és közben sosem engedett a minőségből vagy a becsületességből.

„Az emberek tudják, hogy nálam mindig kultúráltan, becsülettel kapják azt, amit megvesznek. Ezért járnak vissza” – mondta Elvira. Vásárlói nem csak az íz miatt kedvelik portékáját, hanem azért is, mert pontosan tudják, mit vesznek. A gyümölcs eredetét igazoló dokumentum jól láthatóan ki van függesztve, a mérleg rendszeresen hitelesítve van, rendelkezik engedélyszámmal, és minden vásárlásról blokkot is adnak.
A Kemma.hu kérdésére a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal megerősítette:
megkezdték a szezonális gyümölcsárusok – főként a szamóca, vagyis az eper – fokozott ellenőrzését.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság országos akciója május 12. és június 6. között zajlik, célja a minőség, a nyomonkövethetőség és a megfelelő jelölések vizsgálata. A vármegyében három árusítóhelyet vizsgáltak eddig, és kettőnél szabálytalanságot találtak: nem hitelesített mérleget használtak, ami komoly fogyasztóvédelmi problémát jelent. A hatóság most még figyelmeztetett, de ismételt szabályszegés esetén bírságra lehet számítani.
Nem csak szezonban ellenőriznek
A kormányhivatal tájékoztatása szerint a zöldség-gyümölcs minőségellenőrzés az év minden szakában zajlik, nem csak a boltokban és piacokon, de a termőhelyeken és út menti árusításnál is. A vizsgálatok során ellenőrzik, hogy a termékek megfelelnek-e az általános és speciális minőségi szabványoknak, illetve hogy helyesen vannak-e jelölve. Fontos a nyomonkövethetőség is: a szállítóleveleknek és a számláknak mindig rendelkezésre kell állniuk. Emellett vizsgálják, hogy fel van-e tüntetve a gyümölcs pontos neve, származási országa, illetve – hazai termék esetén – a magyar zászló. Őstermelők esetében kötelező a név, cím és regisztrációs szám feltüntetése is. Ha ezek hiányoznak, az gyanúra adhat okot – lehet, hogy nem is a termelő, hanem egy viszonteladó árul.
Ha nincs meg a megfelelő dokumentáció, a hatóság nem habozik: az árut elkobozzák, sőt, meg is semmisítik.
A leggyakoribb gond épp a nyomonkövethetőség hiánya, de előfordulhatnak jelölési hibák, romló minőségű áru vagy – ritkábban – növényvédőszer-szennyezés is. A hatóság azt javasolja, hogy a vásárlók részesítsék előnyben a helyi, megbízható termelőket, akik átlátható módon kínálják termékeiket. Az ilyen standokat könnyű felismerni: jól láthatóak az árus adatai, a gyümölcs származása, a higiéniai körülmények is rendezettek.
