2020 óta a gazdaságnak minden évben akadályokat kell leküzdenie: ennek ellenére a Trade Magazin FMCG Kereskedelmi Toplistájában szereplő 15 üzletlánc összteljesítménye a 2023-as kerekített 7900 milliárdos bruttó forgalmat követően idén megközelítette a 8400 milliárdot.
A tavalyi győztes megvédte címét
A Trade magazin minden év június első munkanapján jelenteti meg az FMCG Kereskedelmi Toplistát. Az FMCG az angol “Fast-Moving Consumer Goods” rövidítése: ez magyarra fordítva “gyorsan forgó fogyasztási cikkeket” jelent. Ezek olyan termékek, amelyeket a fogyasztók rendszeresen, gyakran vásárolnak, és amelyek viszonylag rövid idő alatt elfogynak vagy lecserélődnek: így az élelmiszerboltok, szupermarketek és drogériák termékeinek nagy része FMCG-nek tekinthető.
A dobogón továbbra sincs változás: 2024-ben is látható volt, hogy a Lidl első helyét senki nem tudja veszélyeztetni, továbbra is verhetetlen maradt. Sőt, közel 15 százalékos növekménye mellett már 500 milliárd forinttal előzte meg a toplista 2. helyezettjét, a Spart, amelynek növekedése csak nagyjából a 2023-as harmada lett, mintegy 5 százalék. A Tesco a Toplista átlagos bővülése alatti növekedésével tartja a 3. helyét, de meg kell jegyezni, hogy ez a fejlődés ebben az esetben sokkal impozánsabb, mint a 2023. évi volt, amikor az azt megelőző évhez képest negatív nullán állt bruttó forgalmának változása.
A Toplista további helyezései egyeznek a 2023. évről kiadott Toplistáéval. Ugyanakkor szembetűnő, hogy a diszkontok közül is – amelyek piacrészesedése már 40 százalék –, csak a Lidl tudta megtartani két számjegyű növekedését, a csatorna többi szereplője is inkább a piacra jellemző átlagos bővülést vagy az az alatti növekedést hozta. A drogériák tartják magukat a két számjegyű növekedéshez, ami 12 (Müller), 14 (Rossmann) és 17 százalékot (DM) jelentett számukra tavaly. De ha összehasonlítjuk a korábbi, éveken át tartó, kettessel kezdődő forgalmi bővüléseikkel, akkor itt is jelentősnek mondható a változás.
A magyar láncok átlag alatt bővültek, de láthatunk negatív bővülést is,
például az Auchan esetében.
A magyar boltok nem teljesítenek jól
“A 2024. év legjobb forgalmi növekedését a DM, Rossmann, Lidl mutathatja fel 17-14 százalékkal, de rögtön utánuk ott a legsikeresebb Napcsillag ecofamily lánc 8 százalékos bővüléssel. Bár a 2023. évi 30 százalékos növekedési teljesítményéhez képest lényegesen kisebb a tavalyi harmadakkora körüli szám, mindenképp kiemelendő a nagy nemzetközi láncok utáni pozícióval”, hangsúlyozta Hermann Zsuzsanna, az FMCG Kereskedelmi Toplistát összeállító Trade magazin főszerkesztője.

A magyar nagy láncok triójában a két hasonlóan teljesítő COOP és CBA mellett a Reál némi mínusszal zárt, de mindhármuknál jól láthatóan csökkent a boltszám. Ugyanakkor
a kisebb magyar láncoknál, mint a Kerekes vagy Dél-100, a teljes piaci átlag alatti fejlődést is láthatunk.
Változik a fogyasztói viselkedés is
Piackutatási adatok szerint, noha 2023-hoz képest javulás volt érzékelhető 2024 első felében a piacon, az árak újbóli emelkedése miatt a fogyasztók ismét kezdték visszafogni költéseiket. Így a spórolási stratégiák 2024-ben továbbra sem segítették a kereskedelmi forgalmak bővülését: a fogyasztók
- figyelik az árakat (63 százalék),
- felhasználják a maradékot (54 százalék),
- megpróbálják a kosárértéket alacsonyan tartani (61 százalék),
- inkább otthon főznek (44 százalék),
- olcsóbb márkákra (50 százalék) és olcsóbb üzletekre (45 százalék) váltanak,
- helyi termékeket vesznek (31 százalék),
- vagy éppen felhalmoznak (21 százalék).
A fogyasztók alkalmazkodtak a piaci változásokhoz az NIQ felmérése szerint: többen tértek át olcsóbb alternatívára, még többet vásárolnak diszkontban, és nyitottabbá váltak az online csatornák felé. A fogyasztók árérzékenysége továbbra is erős, és ez határozza meg vásárlási szokásaik változását is:
2021 és 2024 között 50 százalékkal nőtt az FMCG-termékek ára, ami Európában is kiemelkedően magas.
Nem meglepő tehát, hogy a lakosság többsége – tízből kilenc ember – folyamatosan az árak emelkedését érzékelte.
A Retail Zoom adatai alapján is megerősíthető, hogy az infláció nemcsak a fogyasztók pénztárcáját, hanem a boltok életképességét is megtépázta.
2022 óta több mint 2000 üzlet zárt be Magyarországon, túlnyomórészt független kisboltok.
A hiperinfláció hatására a fogyasztók egyre kisebb mennyiségeket vásároltak, gyakrabban jártak boltba, és tudatos listákkal készültek a beszerzésekre. A kosárérték nemcsak a tartalom, hanem a vásárlói cél ismeretében is változott.
“Az FMCG Kereskedelmi Toplista 2024-es adatai – ismerve a piaci aktivitásokat, gazdasági adatokat és szabályozási változásokat – nagy meglepetéseket nem okoztak. De fontos látni, hogy a kereskedelmi eredmények egyfajta tükröt tartanak az általános piaci helyzetnek, megmutatják a fogyasztási problémákat és kihívásokat, valamint a gazdaság működésének nehézségeit is. Bízzunk benne, hogy 2025-ben lesz még esély a fogyasztás bővülésére, és ezzel az üzleti sikerekre is, bár egyelőre az év első öt hónapjában tapasztaltak és a bevezetett intézkedések halványítják a reményt“, értékelte az eredményeket Hermann Zsuzsanna.