Németországban hamarosan kivezetik az egy- és kétcentes érméket, miközben Spanyolország az összes érmétől szabadulna, ad hírt a Világgazdaság. Az Európai Unió azonban egyelőre elkötelezett a pénzverés mellett.
Módosítani kell a rendszert
Az alacsony értékű érmék gyakran emlegetett hátránya, hogy ezek nem kerülnek be aktívan a forgalomba: a vásárlók visszajáróként ugyan elveszik, ám tovább már nem adják őket, így nem kerülnek be a pénz körforgásába. Sokszor kabátzsebek mélyén vagy éppen az otthoni perselyben lapulnak, gyakorlatilag kikerülve a forgalomból.
Az EU ugyanakkor továbbra is vereti a szóban forgó érméket: a Deutsche Welle szerint
az Európai Központi Bank (EKB) jelenleg 40,1 milliárd 1 centes euróérmét tart nyilván, míg 2 centesből 31,4 milliárd van forgalomban.
Önmagában, még ha Németország le is mond az 1 és 2 centes eurócímletekről, akkor is megmaradnak a 5, 10, 20, és 50 centesek. A németországi magyarázat szerint azért nincs szükség a legértéktelenebb euróérmékre, mert a pontos visszajáró biztosításának követelményét ellensúlyozza a költségmegtakarítás, a környezetterhelés mérséklése és a hatékonyság növelése is, ugyanis komoly költséget jelen az apró előállítása és logisztikája.
Mivel a világ legtöbb országa olyan tízes számrendszert használ, amely egy adott egység századrészéig terjed, logikus, hogy olyan érmékkel rendelkezzünk, amelyek ezt a számot is képesek kezelni
– mondta Jesse C. Kraft, az Amerikai Numizmatikai Társaság kurátor-asszisztense. Ugyanakkor Németországban a Nemzeti Készpénzfórum nem a koncepciók eltörlését, hanem az érmék fizikai kivonását kérik. Elektronikusan továbbra is lehetne például 9,99 eurót fizetni.
Az 1 és 2 centes érmék nélkül a legközelebbi 5 centre kellene fel- vagy lekerekíteni az összeget. Fontos, hogy az egyes árakat nem kerekítenénk, csak a teljes számlát. Tehát
ugyanaz a 9,99 eurós számla készpénzben fizetve kereken 10 euró lenne.
“A boltban semmi sem kerül egy-két centbe” – magyarázza a szakértő. “Ha a meghatározott címleteket pusztán a pontosság kedvéért gyártják, de önmagukban nem lehet velük vásárolni, akkor a rendszert módosítani kell.”
Megosztó intézkedés
Egyre több ország hagyja el a kis címletű érméket: például Albánia, Algéria, Vietnam és Zambia, Ausztrália és Új-Zéland is így tett. Kanada 2013-ban megszüntette az 1 centes érméjét, mivel az előállítása többe került, mint a névértéke – most hasonló lépésen gondolkozik Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke is. Európán belül Svédország, Magyarország és Dánia már alkalmazza a készpénzes kerekítés módszerét. Az eurózónán belül Belgium, Észtország, Írország, Olaszország, Hollandia és Szlovákia is alkalmaz már valamilyen kerekítést a készpénzes fizetéseknél.

Tömegek támogatják az eltörlést, ugyanis az Eurobarometer 2024 decemberében közzétett felmérése szerint az euróövezetben a válaszadók valamivel
több, mint 60 százaléka támogatja az 1 és 2 centes euróérmék megszüntetését és a kötelező kerekítéssel való helyettesítését.
A lépés mellett érvelők a költségek csökkentését hangsúlyozzák, míg a szkeptikusok az áremelés veszélyére hívják fel a figyelmet, illetve arra, hogy ezzel közeledhetünk a készpénzmentesség irányába. Kraft azonban nem gondolja, hogy a kis címletű érmék forgalomból való kivonása a készpénztől való megszabadulás útját jelentené.
Az egyik fő ok, amiért az emberek erősen ragaszkodnak a fizikai készpénzhez, az általa biztosított anonimitás
– magyarázta. Mások attól tartanak, hogy a digitális pénz technológiája nem biztos, hogy működik majd, amikor készpénzre van szükség, például vészhelyzet vagy nagyobb áramszünet esetén.
Tobábbra is készpénzzel fizetnek a németek
A németek összességében változatlanul szeretnek készpénzzel fizetni: a Bundesbank felmérése szerint ugyanis 2023-ban a készpénz maradt a leggyakrabban használt fizetőeszköz Németországban. Euróérméket és bankjegyeket az összes tranzakció 51 százalékában használtak.
Tény azonban, hogy a készpénzhasználatot az online tranzakciók, a kártyás fizetés és a mobilfizetési rendszerek terjedése is csökkenti.
A felmérés szerint egy német állampolgár átlagosan 100 euró készpénzt tart a pénztárcájában, ami változatlan az előző évekhez képest. A bank arra nem kérdezett rá, hogy ebből mennyi az aprópénz.
