Az elmúlt hónapokban széles körben elfogadott vélekedéssé vált, hogy a kínai mesterséges intelligencia fejlesztések legalább egy évvel kullognak az amerikai termékek háta mögött. Azonban most az ázsiai ország új modellje, a DeepSeek R1 ezt a vélekedést erősen megtörni látszik – írja a Portfolio.hu.
A DeepSeek R1 ugyanis hasonlóan tulajdonságokkal bír fejlettség területén, mint az ChatGPT vagy a Meta legjobb modelljei, viszont olcsóbb és nem is olyan hardverigényes működésű. Megjelenése alapvetően formálhatja át a globális AI versenyt, ezt pedig már a világ részvénypiacai is érezni kezdték a modell premierje után.
Eddig az AI fejlesztések terén főként az amerikai alkalmazások voltak dominánsak, innen érkeztek az innovációk és a mesterséges intelligenciákhoz fűződő hírek, amelyek rendszerint az érintett cégek részvényeinek emelkedéséhez is vezettek.

Most azonban a kínai fejlesztésű DeepSeek R1, mindent árnyékba boríthat. A kínai cég terméke, amely múlt héten jelent meg, jelenleg az Apple App Store egyik legnépszerűbb alkalmazásává vált, ráadásul a Youtube valamire is adó technológiai vloggerei nem győztek beszámolni az érkezéséről.
A DeepSeek R1 még erre is rátette egy lapáttal, ugyanis nyílt forráskódú MI-modell, amelyet az azonos nevű kínai vállalat fejlesztett ki, de bárki tovább csiszolhatja.
A platform fejlett érvelési képességgel rendelkezik, kifejezetten logikai következtetésre, matematikai problémamegoldásra és valós idejű döntéshozatalra alkották meg fejlesztői.
A DeepSeek R1 fejlett megerősítéses tanulási technikára épül, ez pedig a működése során nagyobb teljesítmény mellett kevesebb erőforrást használ, mint a nyugati versenytársak.
Ráadásul mindössze 5,5 millió dollárt költöttek csak a teljes kifejlesztésére. Ingyenesen használható változata sok mindenben versenytársa a ChatGPT fizetős verziójának.