A nyár során sok autós indul útnak, ám ebben az időszakban fokozott óvatosságra van szükség – többek között egy új csalási módszer miatt, amely több ország hatóságainak is látókörébe került. A tolvajok egy nagy értékű bankjegy segítségével csalják csapdába a sofőröket, figyelmeztetnek a szakértők.
Így verik át az autósokat
A trükk egyszerű, de annál hatékonyabb: a váratlan helyzetre és az emberi kíváncsiságra épít. A bankjegy célja, hogy kicsalogassa a sofőrt az éppen beindított autóból: ahogy észrevesszük a szélvédőre rakott pénzt, természetes reakcióként kiszállunk, hogy megnézzük. Ilyenkor az autó ajtaja gyakran nyitva marad, és a kulcsot sem vesszük ki: ez
lehetőséget ad a tolvajoknak, hogy beugorjanak a járműbe, és elhajtsanak vele.
Előfordulhat azonban, hogy a tolvajok nem az autóra pályáznak, hanem a benne hagyott értéktárgyakat – például kézitáskát, telefont vagy pénztárcát – emelik ki.

Így védekezhetsz ellene
A megelőzés kulcsa a helyes reflexek kialakítása. Ha szokatlan dolgot észlelünk a szélvédőn, semmiképp se szálljunk ki a járműből azon nyomban. Fontos, hogy minden ajtó legyen lezárva, még akkor is, ha csak rövid időre hagyjuk el a kocsit.
A gyanús tárgyat csak biztonságos helyen, például egy forgalmasabb parkolóban távolítsuk el a szélvédőről.
Ha ilyen csalás áldozatává válunk, vagy annak gyanúja merül fel, azonnal értesítsük a hatóságokat!
