A Corvin Plaza megerősítette, hogy hirtelen bekövetkezett áramszünet miatt zárt be minden üzlete, de a kimaradás pontos oka egyelőre nem ismert – írta a Világgazdaság.
A hiba elhárításán már dolgoznak, ahogy azt a bevásárlóközpont hivatalos Facebook-oldalán is jelezték.
A hely egyik boltjának dolgozója arról számolt be, hogy délelőtt 11-kor hirtelen teljes sötétség borult az épületre, majd a biztonsági őrök végigjárták a plázát, és arra kérték az alkalmazottakat, hogy ne fogadjanak több vásárlót.

A Világgazdaság érdeklődött a Corvin Plaza üzemeltetőjénél, azonban az sem a helyzet kialakulására, sem annak elhárítására nem adott választ. Hasonló kellemetlenség legutóbb 2023 novemberében fordult elő, amikor szintén áramszünet miatt maradtak zárva az üzletek.
Az áruházban négy szinten közel 100 kereskedelmi egység működik, az ismert márkák mellett kisebb boltok, és egy nagy szupermarket is található. A felső szinten éttermek, kávézók és gyorsétkezdék sorakoznak. A pláza közvetlenül kapcsolódik a Corvin sétányhoz, ahol a jó időben szabadtéri programok és teraszos kávézók várják a látogatókat.

