A Coca-Cola európai palackozó egysége nagyszabású termékvisszahívást jelentett be hétfőn: a kólában, Sprite-ban és más üdítőitalokban magas klorátszintet mutattak ki, ami egészségügyi kockázatot jelent, számol be a Barrons.
Több ország is érintett
A Coca-Cola közölte a belga AFP-vel, hogy a túlzott mennyiségű klorátot tartalmazó palackokat november óta forgalmazzák Belgiumban, Hollandiában, Nagy-Britanniában, Németországban, Franciaországban és Luxemburgban.
Pontos számadatunk nincs, de egyértelmű, hogy jelentős mennyiségről van szó
– mondta a cég az érintett italok mennyiségéről.
Az élelmiszerek általában bizonyos mennyiségben tartalmaznak klorátot, mivel az a vízkezelésben és az élelmiszer-feldolgozásban széles körben használt klóros fertőtlenítőszerekben található meg. Egy 2015-ös tanulmányában azonban az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság felfedte, hogy a klorátnak való hosszú távú kitettség potenciális egészségügyi kockázatot jelent a gyermekek számára, különösen akkor, ha jódhiányban szenvednek.

“Az eddig eladatlan érintett termékek többségét már eltávolítottuk a boltok polcairól, és továbbra is mindent megteszünk annak érdekében, hogy a fennmaradó termékeket kivonjuk a forgalomból” –közölte a Coca-Cola belga képviselete.
Alacsony a kockázat
A vállalat franciaországi kirendeltsége szerint a független szakértők által végzett elemzés “arra a következtetésre jutott, hogy a [vegyszer által okozott] kockázat nagyon alacsony”.
Nem kaptunk semmilyen panaszt a fogyasztóktól ezzel kapcsolatban
– közölte a cég. “A klorátot tartalmazó kólából és a Fuze Tea-ből Franciaországba is szállítottak, de a visszahívás egyelőre nem vonatkozik a francia piacra” – tették hozzá.
A Coca-Cola Europacific Partners elnézést kért a visszahívásért. A cég azt is elmondta, hogy a vegyszer jelenlétére a genti gyártóüzemben végzett rutinellenőrzés során derült fény. Az érintett termékek gyártási kódja 328 GE és 338 GE között van, és a Minute Maid, Nalu, Royal Bliss és Tropico márkák közé tartoztak, derült ki a közleményből. “Az érintett piacok mindegyikén kapcsolatban állunk az illetékes hatóságokkal” – közölte a cég.