A lomok közül került elő a páratlan Csepel BMX - Zoltán csak egyetlen kerékpárt akart vásárolni, ma már 40 darabos gyűjteménnyel büszkélkedhet Nagykőrösön
Fehér Zoltán tízévesen kapta meg az első Csepel BMX-ét, de már akkor egy olyan csillagküllős modellről álmodott, amilyet a BMX Banditák című filmben látott. Több mint három évtizeddel később végül rátalált az első ilyen kerékpárjára. Az eladó figyelmeztette, hogy valószínűleg nem ez lesz az utolsó – igaza lett, Zoltán még aznap megvett egy másik BMX-et is. A nagykőrösi gyűjtő négy év alatt több mint negyven darabos kollekciót épített fel. A bringák között felújított modellek, ritka eredeti darabok, filmes replikák és egy szinte érintetlen, papírjaival együtt megmaradt Csepel BMX is helyet kapott.
Honnan indult nálad a BMX-ek iránti rajongás?
1988-ban, tízévesen kaptam egy Csepel BMX-et a szüleimtől. Abban az időben elég nagy szám volt, ha valakinek Csepel BMX-e volt, mert nem nagyon lehetett hozzájutni. Akkoriban ment a BMX Banditák című film is, és én szerettem volna egy olyan csillagküllős BMX-et, amilyen abban volt, de egyszerűen nem lehetett kapni. Akinek a szülei külföldön dolgoztak, az esetleg tudott kintről szerezni, Kecskeméten pedig volt egy dollárbolt, ahol lehetett kapni, de iszonyúan drága volt. Még a Csepelhez képest is sokkal többe került, így ez nem adatott meg. Legalábbis akkor nem.
Hogyan lett egyetlen bicikliből több mint negyven darabos gyűjtemény?
Körülbelül négy évvel ezelőtt nézegettem az interneten a bicikliket, és megláttam egy csillagküllős BMX-et. Rögtön eszembe jutott a gyermekkori álmom, gondoltam megveszem magamnak és felteszem a garázs falára. Elmentem a sráchoz, megvettem, ő pedig megkérdezte, hogy ez lesz-e az egyetlen BMX-em. Mondtam, hogy persze, nem akarok többet. Erre azt mondta, nem ez lesz az utolsó biciklim, mert ha egyszer megfertőz valakit ez az egész, onnantól nincs megállás. Igaza lett, még aznap vettem egy másikat.
A gyűjtemény tehát nem évtizedek, hanem mindössze négy év alatt állt össze. Zoltán szinte naponta böngészte az internetet, régi kerékpárokat és alkatrészeket keresett, közben pedig egyre több hazai és külföldi gyűjtőt ismert meg.
Hány BMX-ed van jelenleg?
Nehéz pontosan megmondani, de negyven-egynéhány darabnál tartok. Annyira megfertőzött a dolog, hogy elkezdtem folyamatosan keresgélni. Miután rendeltem Amerikából alkatrészt, onnantól egyre jobban megnyíltak a kapuk. Egyre több embert ismertem meg, akiktől alkatrészeket tudtam szerezni, mert ezeket már nem lehet csak úgy boltban megvenni. Amikor elkezdtem összerakni a gyűjteményem, először a BMX Banditákban látható kék, sárga és piros bicikliket szerettem volna megcsinálni. Először a replikákat készítettem el. Aki nem ért hozzá, könnyen azt mondhatja rájuk, hogy ugyanolyanok, mint a filmben, de alkatrészeikben nem teljesen eredetiek Később sikerült megszereznem három eredeti, gyári biciklit is. A gumijuk új, mert az 1983-as eredeti gumik addigra széttöredeztek vagy elhasználódtak, de a kerekek gyáriak.
Magyarországon rajtam kívül még egy váci gyűjtőnek van meg ugyanez a három darab együtt.
Zoltán egyébként nem csak a kerékpárokat gyűjti, hanem a hozzájuk kapcsolódó filmes kiegészítőket is igyekszik beszerezni. A sisakokhoz Amerikából rendelte meg a filmben látottakhoz hasonló matricákat, és több szereplő pólóját is sikerült már megtalálnia.
A legtöbb kerékpárt te újítottad fel?
Igen, amikor elkezdtem vásárolgatni a BMX-eket, eleinte nem is az volt a legfontosabb, hogy minden eredeti legyen rajtuk, hanem az, hogy egy roncsból csináljak egy jobb BMX-et. Aztán egyre több lett, és egyre jobbakat raktam össze. Ahogy fejlődött a gyűjtemény, a régebbi, rosszabb állapotú vagy kevésbé eredeti darabokat eladtam. Közel harmincöt biciklit már értékesítettem, mióta ezzel foglalkozom. A régi BMX-ek restaurálásánál ma már arra törekszem, hogy a kerékpárok minél közelebb kerüljenek eredeti állapotukhoz. Ez azonban nem egyszerű feladat, hiszen sok alkatrészt már évtizedek óta nem gyártanak. Ezért is fontos, hogy a gyűjtők segítsék egymást. Van, hogy nekem van valamim, amire másnak szüksége van, máskor én keresek egy olyan alkatrészt, amely valamelyik ismerősömnél van.
Zoltán ma már nem foglalkozik kimondottan értékesítéssel, mert többnyire olyan darabok vannak nála, amelyeket nem szívesen adna el.
Korábban azonban annyi felújított BMX-et értékesített, hogy ma már sokszor hirdetés nélkül is megtalálják az érdeklődők. Rendszeresen írnak neki olyanok, akik ismerősöktől hallották, hogy időnként eladó biciklik is megfordulnak nála. A vásárlók többsége az ő korosztályából kerül ki. Sokan gyerekként hiába vágytak BMX-re, ezért felnőttként próbálják megvalósítani a régi álmukat. Különösen keresettek a Csepel modellek, ezek Magyarországon egy egész generáció számára egyet jelentettek a BMX-szel.
Mennyibe kerül ma egy régi BMX?
A felújított darabok ára nagyjából 150-200 ezer forinttól indul, és elmehet 300-400 ezer forintig, vagy akár a csillagos égig. Az eredeti darabok közül a jobb állapotúak 300-400 ezer forinttól kezdődnek. Egymillió forintos biciklik is vannak. Az ár függ az évjárattól, az állapottól, az eredetiségtől és attól is, mennyire ritka az adott típus.
Előfordulhat az is, hogy valaki nincs tisztában azzal, milyen érték rejtőzik a pincéjében vagy a padlásán. Zoltán gyűjteményének egyik legkülönlegesebb darabja is szinte véletlenül került elő. Budapesten vásárolt egy biciklit, az eladója pedig két-három hónappal később ismét felhívta. A szomszédjában egy hetven év körüli férfi éppen kipakolta a pincéjét költözés előtt, a feleslegessé vált holmikat pedig odaadta neki, hogy szabaduljon meg tőlük. A lomok között egy 1988-as eredeti Csepel BMX is volt. A biciklit eredetileg a fiuknak vásárolták karácsonyra, a gyereknek azonban nem tetszett, mert nem volt rajta sárvédő. Emiatt soha nem is használták. A kerékpárhoz ráadásul a gyári papírok, az eredeti számla és a garancialevél is megmaradt.
Ma Magyarországon valószínűleg nincs még egy olyan eredeti Csepel BMX, ami ennyire megkímélt, és az eredeti dokumentumai is hiánytalanul megvannak.
Melyik a gyűjteményed legértékesebb része?
Ha a három, filmhez kapcsolódó eredeti biciklit együtt számoljuk, szerintem azok képviselik a legnagyobb értéket, együtt igazán szépek. De nekünk, akiknek gyerekkorunkban volt BMX-ünk, valószínűleg az eredeti Csepel jelenti a legtöbbet, a nosztalgia miatt.
A gyűjtemény legfontosabb darabjai Zoltán szobájában sorakoznak egymás mellett. A bicikliket nem kizárólag díszként tartja, a kevésbé féltett darabokat időnként használja is. A három eredeti modell közül eddig csak a kékkel biciklizett, mert azon már használt gumi volt, amikor megvásárolta. A piros és a sárga darabot nem szeretné kitenni a kopásnak, a használatlan Csepelre pedig biztosan nem ülne fel. Legszívesebben a replikákat viszi el egy-egy körre, mert azokat kevésbé kell féltenie. A feltűnő biciklik az utcán is sok tekintetet vonzanak. Amikor egy sárga, csillagküllős BMX-szel áll meg a zebránál, az emberek rendszerint megnézik a kerékpárt, hiszen ilyen modellekkel ma már szinte egyáltalán nem lehet találkozni.
Lehet egy régi BMX jó befektetés?
Ez nehéz kérdés, mert valakinek sok pénzt ér, másnak egy forintot sem. Szerintem annak képvisel igazán értéket, aki benne volt ebben a kultúrában, vagy gyerekkorában vágyott rá.
Egy Csepel BMX-et tizenegy-tizenkét évvel ezelőtt 10-20 ezer forintért meg lehetett venni, és még úgy is nehéz volt eladni. Az utóbbi öt-hét évben elkezdtek emelkedni az árak. Ugyanazért a bicikliért, amelyért korábban 20-30 ezer forintot adtak, ma állapottól függően akár 120-140 ezer forintot is elkérhetnek. Tehát nőtt az értékük, és szerintem tartják is az árukat, de nekem ez elsősorban szenvedély, nem befektetés. Úgy gondolom, hogy ezek a biciklik csak addig képviselnek igazán komoly értéket, amíg az a generáció aktív, amelynek gyerekkorában fontosak voltak. Előbb-utóbb elhalványul ez a kultusz. Én nagyjából tíz-tizenöt évet adok még neki. A mostani fiatalokat már inkább a roller és az elektromos roller érdekli.
Zoltánhoz időnként személyesen is érkeznek ismerősök és gyűjtőtársak, hogy megnézzék a kollekciót. Egyre többen tudják, milyen darabokat őriz Nagykőrösön, az érdeklődők száma pedig az elmúlt években folyamatosan nőtt. Ha egyszer úgy döntene, hogy eladja a gyűjteményt, négy darabot biztosan megtartana: a használatlan Csepelt és a három eredeti, filmhez kapcsolódó kerékpárt. Az első három évben szinte minden szabadidejét a BMX-ek felkutatására, felújítására és építésére fordította. Mára valamelyest enyhült a kezdeti lelkesedés, és már nem hozza lázba minden újonnan felbukkanó darab. A gyűjteménye látványa azonban továbbra is feltölti, és mindennap mosolyt csal az arcára.
.

