Az elmúlt hónapok során csökkentek a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának díjai, írja a Portfolio. A költségek csökkenésének oka a szolgáltatók közötti verseny lehet a szakértők szerint.
60 ezer forint alatt egy évre
Az idei második negyedévben átlagosan 2,4 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának díja az előző negyedévhez képest. Ez azt jelenti, hogy az éves átlagdíj most országosan 57 600 forint körül alakul – derül ki a Magyar Nemzeti Bank friss jelentéséből.

A budapesti díjak 3,3 százalékos, míg fővároson kívüliek 2,7 százalékos negyedéves csökkenést mutatnak.
A jegybank szerint a mérséklődés hátterében részben a biztosítók közötti erősödő verseny állhat. Közben a kárráfordítások 2,3 százalékkal emelkedtek, ami arra utal, hogy a biztosítási díjak és a kifizetett károk közötti különbség szűkül, vagyis a biztosítás ár-érték aránya javul. Az MNB korrigált kgfb-indexe – amely figyelembe veszi az adókat és a kárráfordításokat is – szintén ezt mutatja:
hosszabb stagnálás után az előző negyedévhez képest 6 százalékponttal csökkent a kgfb-index.
Más járműkategóriáknál vegyes a kép: a legtöbb esetben mérsékelt, 2–6 százalékos díjemelkedés történt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Kivételt jelentenek a teherautók és a nehéz pótkocsik, ahol 2 százalékos csökkenés látható. A flottás járműveknél általában 1–9 százalékkal emelkedtek a díjak, a vontatóknál viszont 7 százalékkal mérséklődtek, írja a Portfolio.

