Kütyü 2020. július 29.

A legjobb okosotthonos kütyük

Balázs Kütyü 2020. július 29.
Terjednek a különféle okosotthon koncepciók, mi most pár olyan kütyüt mutatunk, amiket nem a Google vagy az Amazon gyártott.

Az okosotthon piacot az utóbbi években láthatóan a Google és az Amazon uralja. Gondoljunk itt az Amazon Echo okoshangszóró-családjára, vagy a cég birtokában lévő Ring, illetve Blink biztonságtechnikai brandekre, vagy a Wi-Fi router márka Eerora. Ugyanez elmondható a Googleről is, hiszen a saját márkás cuccaik mellett övék a többek között okoshangszórókat gyártó Nest is.

Persze nem akarunk úgy tenni, mintha ez gond lenne, elvégre mindkét techóriás remek kis kütyüket gyárt, amik jól megállják a helyüket, magyarán abszolút megérdemelten vezetik a piacot az okosotthon fronton is.

De kár lenne azt hinni, hogy a felhozatal kimerül ebben a két nagy névben, akad még pár ígéretes játékos a pályán a nagyágyúkon kívül is.

Talán éppen azért érdemes ezeket szemügyre venni, mert nem annyira közismertek, mint a Google vagy az Amazon cuccai és így nehezebb nekifutásból rést ütni a védelmükön, ami egy biztonságtechnikai kütyü esetében kifejezetten üdvös vonás lehet. Pláne, hogy azért hallani ezt-azt időnként a Google és az Amazon magánszférával kapcsolatos sajátos viszonyáról.

Az okoshangszóró

Apple HomePod

Ára: 111 200 Ft

Hirdetés

 

Az Apple okoshangszórója 2018-ban került fel a boltok polcaira. A hangminősége már-már tökéletesnek mondható, illetve Siri révén képes együttműködni más okoseszközökkel is.

Az egyetlen hátránya, csak úgy, mint az Apple által gründolt okosotthon készletként ismert HomeKitnek, hogy kevésbé kompatibilis a más gyártmányú kütyükkel, ellentétben a Google, vagy az Amazon parkjával.

Ám ez lehet előny is, hiszen ezáltal lényegesen biztonságosabb is.

A filléres okosvillanykörte

Wyze Bulb

Ára: Kb. 30 000 Ft.

Hirdetés

 

A Wyze Bulb az egyik legjobb villanykörte a piacon, egyrészt azért mert viszonylag olcsó, másrészt meg azért, mert igen kitűnő értékeket produkál a teszteken.

Igazából nincs is más dolgunk, mint letölteni az appot, becsavarni az égőt, elvégezni pár alapbeállítást és már meg is van az appvezérelt világításunk.

Ha szeretnénk vele beszélgetni, akkor kompatibilis mind a Google Assistant, mind az Alexa szoftverével is.

A nem olcsó, de nagyon jó kamera

Arlo Pro 3

Ára: 126 840 Ft

Hirdetés

 

Amikor megláttam, hogy több, mint 120 000 forintot kérnek el egyetlen darab IP kameráért olyat szisszentem mint egy morcosabb kígyó, vagy egy érzelmi szempontból totálisan semleges, ellenben szénsavban dús dobozos sör.

Azonban azt is hozzá kell tenni, hogy bírja az időjárás viszontagságait, egyszerű a töltése, akár a telefonunkról is hozzáférhetünk és az értesítéseket is személyre szabhatjuk benne.

Magyarán a húzós árhoz ebben az esetben elég jó minőséget is kapunk, de nyilván ezt nem mindenki engedheti meg magának, pláne akkor nem, ha több kamerára is szüksége lenne.

A megfizethető okoscsengő

Arlo okoscsengő

Ára: Kb. 65 000 Ft.

Hirdetés

 

Ugyan ezt is az Arlo gyártja, de az eggyel fentebbi drága kamerához képest valamivel megfizethetőbb ez az okoscsengő. De hogy mitől okos?

Egyrészről van benne egy kamera, így a telefonunkról is megnézhetjük, hogy a pizzafutár jött meg, vagy a viszonylag éhesnek tűnő dr. Hannibal Lecter nyalogatja a száját az ajtónk előtt.

Másrészt pedig ha a csengő mozgást érzékel az ajtónk előtt, akkor mindenképp értesíti a telefonunkat. Sőt, ha olyan ember jön, akivel nem akarunk beszélni, akkor akár előre felvett üzenetekkel is el tudja hajtani az illetőt a küszöbünkről.

Okos biztonsági rendszer

SimpliSafe

Ára: Kb. 110 000 Ft.

Hirdetés

 

A SimpliSafe tipikus félutas megoldás az egyszeri kamerák és a vérprofi biztonsági rendszerek között. Ez egy teljes szett, amit ráadásul bárki beszerelhet, nincsen szükség szakember segítségére hozzá.

Egy vezérlő, egy billentyűzet, egy ajtó, illetve ablak, valamint egy mozgásérzékelő van az alapcsomagban, de ez bővíthető is.

Természetesen a folyamatokat akár egy telefonról is követhetjük, de ez lassanként ma már inkább elvárásnak, semmint jóleső extrának minősül.

Keresés az oldalon