Kütyü 2020. szeptember 27.

A legjobb MacBook helyettesítő laptopok

Balázs Kütyü 2020. szeptember 27.
Ha nem tetszik a MacBook dizájnja, vagy csak idegenkedsz a macOS-tól, akkor jó hírünk van, ma már találni olyan Windows alapú gépeket, melyekkel simán megközelíthető a MacBook élmény.

Sokan vannak, akik idegenkednek a MacBooktól és még csak nem is alaptalanul. Egyrészt a billentyűzete igen csak furcsa azoknak, akik eddig a Windows alapú gépek klaviatúráihoz voltak szokva, még úgy is, hogy az újabb eresztésben ezt a problémát igyekezett az Apple orvosolni, ám a kísérlet nem sikerült maradéktalanul. Ennek ellenére azonban nagyon sokáig nem igazán volt versenytársa a MacBookoknak, ha a képminőségről, az összteljesítményről, a súlyról, illetve az akkumulátor élettartamáról volt szó.

Ez most változni látszik, nem utolsósorban az OLED kijelzők megjelenésének köszönhetően, míg a MacBook ebben a versenyben egyelőre lemaradni látszik, ám tény, hogy teljesítményét tekintve továbbra is előrébb tart, mint a hasonlóan konfigurált Windows alapú társai.

További lényeges szempont, hogy az ablakos oprendszert futtató gépek esetében elég nagy a személyes mozgásterünk és a magunk ízlése szerint alakíthatjuk ezeket, míg az Apple termékeinél adott egy kész szabvány és MACszoksz vagy MACszöksz (elnézést, de nem bírtam türtőztetni magam) alapon vagyunk kénytelenek együtt élni velük. Lássuk is, hogy milyen alternatíváink vannak, ha a MacBook teljesítményét szeretnénk egy másik oprendszeren mozgó laptoppal elérni, vagy legalábbis csak megközelíteni.

A fantom

HP Spectre x360

Processzor: Intel Core i5, 1,1 GHz; Memória: 8 GB; Kijelző mérete: 13,3 col; Felbontás: 1920 x 1080; Videókártya: Iris Plus Graphics; Háttártár: 512 GB SSD; Ára: Kb. 470 000 Ft.

Hirdetés

 

Miért szeretjük?

Mert tablet és laptop is egyben, illetve az akkumulátor ideje jobb, mint amit a MacBook Pro tud.

Játékra és munkára is egyaránt jó választás, továbbá a magánéletünk védelme szempontjából hasznos funkciókkal is ellátták.

Ilyen az ujjlenyomatolvasó, illetve a kamera kikapcsolására szolgáló, illetve a mikrofon lenémítására való gomb is.

Hátrányok

A memóriája nem bővíthető és van rajta egy rakat HP szoftver, amire nem biztos, hogy szükségünk van.

Kiknek ajánljuk?

Elsősorban az olyan hibridfelhasználóknak, akik dolgozni és játszani is szeretnek a gépükön, illetve azoknak, akik egy füst alatt akarnak szert tenni egy laptopra és egy tabletre is.

Az olcsó dolgozós opció

ASUS Chromebook Flip C436

Processzor: Intel Core i3; Memória: 8 GB; Kijelző mérete: 14 col; Felbontás: 1920 x 1080; Videókártya: Intel UHD Graphics; Háttártár: 128 GB SSD; Ára: Kb. 300 000 Ft.

Hirdetés

 

Miért szeretjük?

Mert teljesítményében remekül konkurál a MacBookkal abban az esetben, ha csakis munkára használjuk és minden, amit csinálunk felhőalapú.

A Chrome operációs rendszer elég jól teszi a dolgát és nem utolsó sorban lényegesen olcsóbb is, mint a MacBookok.

Hátrányok

Nyilván játékra, vagy bármilyen komolyabb grafikai teljesítményt igénylő műveletre nem a legjobb választás és akkor finoman fogalmaztunk.

Kiknek ajánljuk?

Azoknak, akik egy jó és gyors dolgozós gépre vágynak.

A majdnem tökéletes helyettes

Razer Blade 15 Base Model 2019

Processzor: Intel Core i7, 4,5 GHz; Memória: 16 GB; Kijelző mérete: 15,6 col; Felbontás: 1920 x 1080; Videókártya: NVIDIA RTX 2060; Háttártár: 512 GB SSD; Ára: Kb. 500 000 Ft.

Hirdetés

 

Miért szeretjük?

Ugyan mifelénk annyira nem ismert ez a gép, azonban ha olyan eszközre lenne szükségünk, ami kinézetben is hajaz a MacBookra és a teljesítményében is utoléri, sőt egyes aspektusaiban még le is hagyja azt, akkor a Razer Blade Stealth lesz a mi gépünk.

Hátrányok

A gyönyörű képnek és a bivaly teljesítménynek sajnos ára van, amit ebben az esetben a pénztárcánk és a laptop akkumulátora egyaránt megszenvednek.

Kiknek ajánljuk?

Azoknak, akik hajlandók egy MacBook összegét nem MacBookra, hanem egy olyan Windows alapú laptopra költeni, amelyik szebb képet ad.

Az ingázók kedvence

Dell UltraBook XPS 13

Processzor: Intel Core i5, 1,6 GHz; Memória: 8 GB; Kijelző mérete: 13,3 col; Felbontás: 1920 x 1080; Videókártya: UHD Graphics; Háttártár: 256 GB SSD; Ára: Kb. 548 390 Ft-tól.

Hirdetés

 

Miért szeretjük?

Mert gyönyörű a képe, a billentyűzetre leginkább a szuperkényelmes jelzőt volna érdemes használni, ráadásul a korábbi szériákhoz képest a keretből is visszavettek a kijelző javára, így szinte már egy egybefüggő képernyővé vált az egész.

Emellett igen könnyű és a méretét tekintve sem lehet óriásnak nevezni, így az A-ból B-be rendszeresen oda-vissza utazóknak remek barátjuk lehet.

Hátrányok

Hát egy MacBook közeli árat ebben az esetben is ki kell csengetni, sőt, ha a MacBook Air-t nézzük, még olcsóbban is hozzájuthatunk egy almás laptophoz.

Kiknek ajánljuk?

Azoknak, akik ingáznak és egy jó gépért hajlandók jó pénzt is fizetni.

A 2 in 1 erőmű

Lenovo Yoga C940

Processzor: Intel Core i7, 1,3 GHz; Memória: 16 GB; Kijelző mérete: 14 col; Felbontás: 1920 x 1080; Videókártya: Iris Plus Graphics; Háttártár: 512 GB SSD; Ára: 556 900 Ft-tól

Hirdetés

 

Miért szeretjük?

Valamivel nagyobb, mint a 13 colos Apple MacBook Pro, gyors, jól néz ki és emellett a kijelzője is eléggé adja.

A 2 in 1 megoldás következtében megint csak egy laptop/tablet öszvérrel van dolgunk, ami jó hír azoknak, akik szeretik az ilyesmit, továbbá a Yoga tud olyat is, amit a MacBook nem, ez pedig a 360 fokos kijelzője.

Hátrányok

A hozzájáró toll túl kicsi, valamint az összes csatlakozója egyetlen oldalra zsúfolódott össze, ami gyorsan kiválthatja a kábel a rengetegben életérzést.

Kiknek ajánljuk?

Azoknak, akik odavannak a 2 in 1 struktúráért.

Keresés az oldalon