Nem a Finish és nem a Somat lett a legjobb: ez a mosogatógép-tabletta nyerte a tesztet
Ha a mosogatógépből kivett pohár fátyolos marad, a tányéron pedig még mindig ott virít a rászáradt ételmaradék, sokan azt gondolják, hogy ideje drágább tablettára váltani. A Stiftung Warentest friss tesztje azonban meglepő eredményt hozott: nem feltétlenül a nagy márkák termékei végzik a legjobb munkát.
A német fogyasztóvédelmi szervezet összesen 16 gépi mosogatószert vizsgált meg, köztük tíz hagyományos tablettát és hat kapszulát. A mezőnyben ott volt a Somat és a Finish, de az Aldi, a dm, a Lidl, a Rossmann és több más üzletlánc saját márkás termékeit is próbára tették.
A teszt egyik legfontosabb tanulsága, hogy a jól teljesítő szerek között több, kifejezetten olcsó termék is akadt.
Több ezer edényen próbálták ki a mosogatószereket
A termékeknek 11 különböző szennyeződéssel kellett megbirkózniuk, így többek között rászáradt tojássárgája, teafolt és ételmaradék is került a tesztedényekre. A tisztítóhatás kapta a legnagyobb súlyt az értékelésben, de azt is vizsgálták, mennyire akadályozzák meg a tabletták a vízkőlerakódást, milyen eredményt adnak öblítés és szárítás után, illetve mennyire kímélik a poharakat, az evőeszközöket és más anyagokat. A környezeti terhelés és a csomagolás használhatósága szintén számított.
A Stiftung Warentest összesen hét terméket értékelt jónak, és ezek mindegyike olcsó saját márkás mosogatószer volt.
Az Aldi olcsó tablettája végzett az élen
A teszt győztese az Aldi Power Force All-In-One lett. A 70 darabos csomagért Németországban a vizsgálathoz 6,49 eurót fizettek, így egy tabletta körülbelül 9 centbe került. Ez jelenlegi árfolyamon nagyjából 33 forintos mosogatásonkénti költséget jelent. Ugyanez a Power Force All in One Magyarországon is szerepelt már az Aldi kínálatában. A lánc 2026 márciusában 2399 forintos árat hirdetett a 70 darabos dobozra, ami 34,27 forintos darabárat jelentett.

A Rossmann olcsó tablettája is jól szerepelt
Szintén jó eredménnyel zárt a Rossmann Domol Ultra Power All-in-One, Németországban 3,75 eurót fizettek egy 40 darabos csomagért. Ez szintén 9 cent, vagyis nagyjából 33 forint mosogatásonként. A hazai Rossmann kínálatában a hasonló saját márkás Domol Multi Perfect 40 darabos csomagja 1527 forint, azaz 38 forint tablettánként, míg az Extra Power All in One 30 darabos kiszerelése 1368 forint, vagyis 46 forint darabonként.
A Somat is jól teljesített, de jóval drágább
A nagy márkák közül a Somat Excellence Premium 5in1 Caps szintén jó minősítést kapott, de az olcsó saját márkák mögött végzett. A Stiftung Warentest a 42 darabos csomagot 8,23 euróért vásárolta meg Németországban. Ez körülbelül 20 cent, vagyis nagyjából 73 forint mosogatásonként. Ugyanez a 42 darabos Somat Excellence Premium 5in1 a hazai Rossmann kínálatában is megtalálható, 6578 forintos listaáron,
ami 157 forintos darabárat jelent.
A Finish két terméke jóval gyengébben szerepelt
A Finish számára kevésbé alakult jól a teszt. A vizsgált két termék közül az egyik csak elégséges, a másik pedig elégtelen eredményt ért el.
A Finish Powerball Quantum németországi ára 8,99 euró volt 50 kapszuláért, ami 18 centes, nagyjából 66 forintos egységárat jelentett. A Finish Powerball Ultimate Plus ugyanennyibe került, de a 42 darabos csomag miatt egy mosogatás már 21 centbe, vagyis körülbelül 77 forintba került.
A drágább mosogatógép-tabletta nem feltétlenül jobb
Az eredmények alapján a vizsgált szerek ára mosogatásonként nagyjából 33 és 98 forint között mozgott és az olcsóbb, saját márkás termékek meglepően jónak bizonyultak. Három termék viszont elégtelen minősítéssel zárt. Úgy tűnik, hogy mosogatógép-tablettából sem feltétlenül érdemes automatikusan a legismertebb vagy legdrágább dobozért nyúlni.

