Mérgező kínai bizsukat találtak: a határérték 5200-szorosa volt a nehézfém-tartalom
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) laboratóriumi vizsgálatai során két, az Európai Unión kívülről rendelt ékszer esetében a megengedett határértéket jelentősen meghaladó kadmiumtartalmat mutatott ki. Az egyik termékben a kadmiumszint az előírt határérték 5200-szorosát, a másikban 3900-szorosát érte el – közölték pénteken.

Az NNGYK a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) együttműködésében megvalósított projekt során összesen 100 terméket vizsgáltak, hatóságonként 50-50 darabot. Az NNGYK a projekt első szakaszában 10 ékszert vizsgált laboratóriumában ólom- és kadmiumtartalom szempontjából.
Az ólomtartalom minden vizsgált termék esetén határérték alatt volt, azonban 10 minta közül
kettőben rendkívül magas kadmiumszintet mértek: az egyik ékszerben 3900-szor, a másikban 5200-szor haladta meg a megengedett határértéket.
Az érintett termékek tömegének közel egyharmadát kadmium tette ki, s ezek az eredmények is indokolják, hogy az NKFH hazai szinten is átfogó ellenőrzésbe kezd, hogy a nem biztonságos kadmium- és ólomtartalmú termékeket kiszűrje és kivonja a forgalomból.
A mintavétel bevásárlóközpontokból, nagyáruházakból, távol-keleti üzletekből, valamint webáruházakból történik, így biztosítva a piac széleskörű felügyeletét.
A kadmium egy súlyosan egészségkárosító nehézfém
A kadmium a bőrön keresztül is felszívódik,
hosszabb ideig történő bőrrel való érintkezés vagy rendszeres viselés daganatos megbetegedést, valamint egyéb krónikus egészségkárosodást is okozhat.
Az Európai Unióban szigorú korlátozás vonatkozik használatára: jogszabály alapján nem hozható forgalomba olyan ékszer, amely 0,01 százaléknál nagyobb mennyiségben tartalmaz kadmiumot.
Az ékszerek külső megjelenése alapján nem állapítható meg, tartalmaznak-e egészségre ártalmas anyagot.
Ha nagyon olcsó, az gyanús
Az NNGYK szerint az ellenőrizetlen forrásból történő online vásárlás, valamint a feltűnően alacsony ár fokozott kockázatot jelenthet, bár a vizsgált minták többsége megfelelt az előírásoknak, a feltárt túllépések mértéke olyan jelentős volt, ami önmagában is figyelmeztető jel.
Az Európai Unióban forgalomba hozott ékszerekre szigorú minőségi és kémiai biztonsági követelmények vonatkoznak, ezek a szabályok a fogyasztók egészségének és biztonságának védelmét szolgálják, ezért érdemes ékszert megbízható, ellenőrzött forrásból vásárolni.
Az irreálisan alacsony árú bizsuk esetében mindig indokolt az óvatosság, mivel ezek nem feltétlenül felelnek meg az előírt követelményeknek – hívták fel a figyelmet.
(MTI)

