70 ezer autósnak már csak vasárnapig van ideje fizetni, után komoly büntetés jön
Ketyeg az óra: vasárnap éjfélig rendezni kell a tartozást, különben komoly szankciókkal nézhetnek szembe az autósok – írja a Piacesprofit.hu.
A lakásbiztosítási hullám mellett a kötelező kötelező gépjármű felelősségbiztosítás váltóknak is résen kell lenniük, mivel a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szerint annak a 70 ezer autósnak, aki januárban váltott biztosítót, e hét végéig be kell fizetnie az aktuális részletet.

Már huszonnégy órás csúszás is végzetes lehet, hiszen a biztosítóknak törvényi kötelességük ilyenkor azonnal felmondani a szerződést, így a jármű fedezet nélkül marad.
Kemény kártérítés és súlyos büntetések
Biztosítás nélkül egy okozott baleset anyagi romlásba döntheti a tulajdonost, hiszen az esetleges millós kártérítést zsebből kell kifizetnie, ami élethosszig tartó adósságot is jelenthet.
A mulasztás utáni újrakötés rendkívül drága mulatság, mivel a normál díjon felül az igazolatlanul telt napokra súlyos büntetőkamatot, úgynevezett fedezetlenségi díjat is fel kell róni.
A büntetés mértéke idén naponta akár a kétezer forintot is meghaladhatja autónként, a tehergépjárművek esetében pedig a napi hétezer forint fölé is kúszhat ez az összeg.
A pórul járt ügyfélnek kötelező visszatérnie az előző biztosítójához, ahol ráadásul a teljes éves díjat egyetlen összegben, azonnal le kell tennie az asztalra.
A befizetés felelőssége és a határidők
Az üzembentartó dolga, hogy fejben tartsa a dátumokat, így nem szolgálhat kifogásként az sem, ha elmaradt a csekk vagy a számla megérkezése.
Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke felhívta a figyelmet, hogy mivel a vasárnapi határidő a pénz beérkezését jelenti, alaposan meg kell fontolni a választott pénzügyi csatornát.
A személyes befizetésre már csak péntekig van mód, a csekkes vagy bankkártyás megoldások átfutása miatt pedig ezekkel legkésőbb szerdán el kell készülni.
Bár az azonnali banki utalás még vasárnap is megmentheti a helyzetet, a szakemberek nyomatékosan kérik az autósokat, hogy ne hagyják az utolsó pillanatra a tranzakciót.
Akik nem váltottak januárban, azoknak már korábban le kellett tudniuk ezt a kötelezettséget, így rájuk ez a mostani sürgetés nem vonatkozik.

