Hamarosan sokan elfelejthetik a fiatalkorukban kreált, mára inkább kellemetlennek ható Gmail-címeiket – írja a Telex. Az egykor frappánsnak hitt címek felnőttként, például munkakeresés során, már inkább komolytalannak tűnhettek.
A Google súgóközpontjának legutóbbi frissítése szerint a felhasználók hamarosan lecserélhetik meglévő @gmail.com azonosítójukat anélkül, hogy elveszítenék a levelezésüket vagy egyéb beállításaikat.

Az levelezési címek módosításáról szóló tájékoztató egyelőre csak hindi nyelven érhető el, ami azt valószínűsíti, hogy a fejlesztést először az indiai piacon vezetik be. Az újítás fokozatosan válik elérhetővé a globális felhasználói bázis számára, így a teljes körű bevezetéshez szükség lesz némi időre. Akik a váltás mellett döntenek, azok a korábbi címüket is megtarthatják másodlagos elérésként.
Nem kell attól tartani, hogy elszállnak a levelek
A korábbi címre érkező levelek továbbra is megérkeznek a közös postafiókba, és a régi azonosítóval a bejelentkezés is lehetséges marad.
Eddig a Gmail-cím megváltoztatása csak egy teljesen új fiók regisztrációjával, valamint az adatok bonyolult és időigényes manuális átmásolásával volt megoldható.
Az új megoldásnak köszönhetően a fotók, üzenetek és minden egyéb tárolt adat érintetlen marad a névváltoztatás után is. Amennyiben szükséges, a tulajdonosok bármikor visszatérhetnek a korábbi e-mail címük használatához.
Ugyanakkor fontos korlátozás, hogy a módosítást követő egy évben nem lehet újabb címet választani, és a frissen beállított azonosító sem törölhető ebben az időszakban. A Google egyelőre nem tett közzé hivatalos közleményt vagy megerősítést a készülő változtatásokról.

