Szinte teljesen eltűntek a Krasznahorkai-kötetek a hazai könyvesboltokból, az interneten is alig maradt néhány elérhető cím – írja a Telex. A legnagyobb online könyváruházakban is gyorsan elfogytak a készletek. Hétfő délután a Libri.hu-n már csak e-könyv formátumban lehetett beszerezni a műveket, a Líra.hu-n pedig mindössze néhány kötet volt azonnal rendelhető, köztük a Kegyelmi viszonyok, a Mindig Homérosznak és A Manhattan-terv.
A rohamot az váltotta ki, hogy a múlt héten bejelentették: Krasznahorkai László kapta az idei irodalmi Nobel-díjat. A Magvető Kiadó tájékoztatása szerint a bejelentés utáni néhány napban annyi kötet fogyott, mint korábban fél év alatt, és az e-könyvek eladása is több mint ötszörösére nőtt. A kiadó pénteken és hétfőn pótolta a raktárkészleteket, de a kereslet így is messze meghaladja a várakozásokat.

A Magvető már a díj kihirdetése után jelezte, hogy utánnyomásokat tervez, ám a nyomdák a karácsonyi szezon miatt teljes kapacitáson működnek. A kiadó jelenleg új gyártási időpontokat próbál lefoglalni, és papírt is beszerezni a hirtelen fellendülő kereslethez. A Sátántangó puhatáblás kiadása október 22-én érkezik a nyomdából, a hosszú hétvégét követően kerül a boltokba.
A nemzetközi érdeklődés is fokozódik: bár külföldi utánnyomásokról még nincs konkrét hír, a szerző művei már 42 nyelven olvashatók, és ez a szám tovább nő. A Svéd Akadémia indoklása szerint Krasznahorkai látnoki erejű, az emberi létezés határait kutató műveiért kapta az elismerést.

