A Yettel hivatalos tájékoztatása szerint augusztus 19-én este 22 órától egészen másnap hajnal 4 óráig több online szolgáltatásuk nem lesz elérhető – írja a Blikk.hu. A tervezett karbantartás célja a rendszerek fejlesztése és stabilabb működésük biztosítása, azonban ez idő alatt az ügyfeleknek komoly kényelmetlenségekkel kell számolniuk.
A karbantartás idején nem lesznek elérhetők a Yettel online fizetési szolgáltatásai: szünetel a rendelés, a számlabefizetés, a kártyafeltöltés és az új SIM-kártyák aktiválása is.
Nem lehet majd adatjegyet venni, előfizetést módosítani vagy Yepp-csomagokat változtatni, és a partneri csatornákon keresztüli befizetés sem működik majd.

A Yettel applikáció sem lesz elérhető, ezért a felhasználóknak ajánlott előre elintézniük a fontos ügyeket. Jó hír viszont, hogy a mobilparkolás és az SMS-ben intézhető e-matrica-vásárlás a leállás alatt is zavartalanul működik majd. A Yettel szerint a karbantartás a rendszerek fejlesztését és a szolgáltatások tartós megbízhatóságát szolgálja.
Korábban a Telekom is hasonló karbantartási időszakot jelentett be, amely több várost és számos fővárosi kerületet is érintett. Szombathelyen például július 30-án 23 órától másnap reggel 6 óráig teljes szolgáltatáskiesés volt, ami az internetet, a televíziót és a vezetékes telefont egyaránt érintette. A cég akkori közlése szerint a hálózat fejlesztése indokolta a leállást, amely a felhasználók hosszú távú kiszolgálását hivatott biztosítani.

