A hétvégén Japánban a Happy Meal menük mellé limitált kiadású Pokémon-kártyákat adtak ajándékba – írja Telex. A kártyákat nyerészkedési céllal gyűjtők nagy mennyiségben vásárolták fel a menüket, az ételeket pedig kidobták vagy egész egyszerűen az éttermekben hagyták.
Az eset hatalmas felháborodást váltott ki, hiszen a pazarlás és a szemetelés ilyen fokon elképzelhetetlen a szigetországban. A japán McDonald’s éttermek előtt viszont halmokban álltak az érintetlen Happy Meal menük, miután a hatalmas tömeg inváziószerűen indított rohamot a limitált kártyákért. Ezért a promóció nem is tartott tovább pár óránál, bár a McDonald’s 3 naposra tervezte a kártyaosztást.

A nagyjából 1200 forint értékűHappy Meal hamburgerből, sült krumpliból, üdítőből és egy ajándékból áll. Ezúttal Pokémon-kártyák kerültek a menü mellé, melyeket később már 9500 forintnak megfelelő összegért árultak online, de idővel ez az ár is feljebb szaladt.
A McDonald’s Japan kijelentette, hogy elítéli a menük felvásárlását továbbértékesítés céljából és az étel kidobását. A cég online piacterekkel dolgozik együtt, hogy gátat szabjon a kártyák túlzott árusításának.
Az Pokémon jelenség 1996-ban indul a felkelő Nap országában: a zsebszörnyekre fókuszáló történet globális népszerűségű gyűjthető kártyák, videójátékok, mozifilmek és TV-sorozatok képében is hódít.
Nem először okozott gondot a limitált mennyiség
Egy hasonlóan nagy visszhangot kiváltó eset a McDonald’s 2017-es amerikai promóciója volt, amelyben a Rick és Morty című népszerű animációs sorozat hatására egyetlen napra visszahoztak egy limitált kiadású szecsuáni szószt. A öntetet eredetileg 1998-ban, a Disney Mulan című filmjének promóciójaként vezették be rövid időre. A cég azonban drámaian alábecsülte a rajongók által generált keresletet.
Az éttermek többsége csupán néhány tucat adag szósszal rendelkezett, viszont számtalan gyorsétterem előtt jelentek meg tömegek, hogy a dresszinghoz jussanak. Az elbaltázott akció hatására az internetet elárasztották a dühös vásárlók bejegyzései és a káoszról készült felvételek.
Az a pár szerencsés, aki hozzá jutott a szószhoz, azonnal árulni kezdte azt az online piactereken, ahol csillagászati áron, akár több száz dollárért cseréltek gazdát a csomagocskák.
