A Lidl ledobja a bombameglepetést: 5 hazai nagyváros, 6 ikonikus helyszínén jön a leleplezés
“Ikon születik” szlogennel indított kampányt a Lidl a közösségi médiában. A posztokban azt ígérik, hogy augusztus 2-án olyan meglepetéssel készülnek, “amitől leesik az állunk”. A grafikákon az áruház színeiben látható egy doboz – ami leginkább egy cipősdobozra hasonlít – , rajta limitált kiadás felirattal.
Mindebből logikus arra következtetni, hogy egy sneaker, vagyis cipő lesz a fő attrakció, amit korlátozott mennyiségben dobnak majd piacra.

A Lidl-től egyáltalán nem áll távol az ilyesmi, hiszen az áruház logójával ellátott kollekciók egyre népszerűbbek. Emlékezzünk csak az ikonikus kék-sárga cipőre is, amit a boltlánc 2019 őszén dobott piacra, eredetileg csak Németországban, de egy évvel később már Magyarországra is megérkezett a termék, amit itthon is nagyon gyorsan elkapkodtak az emberek. Mivel a Lidl-logós cipők már korábban is kultusztárgyakká váltak, így talán most jöhet egy új dizájn, még az is elképzelhető, hogy egy hazai vagy nemzetközi designer közreműködésével. De egyelőre mindez csak feltételezés.
A Lidl-bemutató helyszínei
A Lidl eddig nem árult el konkrét részleteket az eseményről, a honlapjukon is csak annyi olvasható: a meglepetést augusztus 2-án leplezik le, 5 nagyváros 6 ikonikus helyszínén. A Facebook-eseményekből már ismert helyszínek:
- Budapest – Zsiráf Buda
- Pécs, Széchenyi tér
- Szeged, Dugonics tér
- Debrecen, Nagyerdei Víztorony
Az eseményeket szombat 17 órára hirdették meg, a Lidl oldalán szereplő térkép szerint még egy balatoni és egy Pest környéki helyszínen várható a leleplezés.
