A jegybank szerint azonnal elkapkodják majd az összes ezüst érmét, amelyet a két idei magyar Nobel-díj emlékére vernek húszezres darabszámmal.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) emlékérméinek kínálata mindig bővülhet olyan elemekkel, amelyek bank látóterébe kerülnek – közölte az InfoRádióbanHergár Eszter társadalmi kapcsolatokért felelős igazgató.
Hergár elmondta, az idei évre eddig meghirdetett terveken túl Deák Ferenc születésének 220. esztendejére, illetve a Kúria alapításának 300. évfordulójára emlékeznek érmékkel. Továbbá az is kiderült, hogy hamarosan a két friss magyar Nobel-díj is megjelenik a 2012-ben, Szent-Györgyi Alberttel indított Nobel-díjas sorozat részeként húszezres vert darabszámmal.
Az MNB nagy érdeklődésre készül
Az intézmény számításai szerint az új Nobel-érmék azonnal elkelnek majd, épp ahogyan ez a korábbi extrán kibocsátott érmékkel történt, mint például a Magyar pásztor- és vadászkutyafajták sorozat erdélyi kopója 20 ezres példányszámban.
Fotó: AFP
Az új érmékről még nem sokat tudni
A Magyar Nemzeti Bankban zajlanak az egyeztetések, Hergár Eszter ugyanakkor az érmékkel kapcsolatban egyelőre csupán annyit jelzet, két különböző darabról lesz szó. Ugyanígy azt sem tudni még, mikor dobják piacra a Karikó- és Krausz-érméket.
Karikó Katalin személye nem teljesen új az emlékérmék világában. „Tavaly Karikó Katalin munkásságának elismeréseképpen bocsátottunk ki 15 ezer forint névértékű ezüst- és 3 ezer forint névértékű emlékérmét Karikó Katalin hozzájárulásával az mRNS-alapú vakcinák találmány elnevezésével. Ez egy érdekes forma: egy csúcsára állított, négyzet alakú emlékérme” – közölte Hergár.
Az mRNS-alapú vakcinák alapjául szolgáló „magyar találmány” megnevezésű egyik emlékérme előlapja. (Fotó: MNB)
Hová kerülnek az emlékérmék a jegybankból?
Van egy nagyon erős gyűjtői bázis, amely minden érmét megvesz. Ezenkívül a témaválasztás is sokat segíthet, illetve egyfajta értékőrző tulajdonság is szerepelhet ebben, a nagyobb értékű érméket van, aki befektetési céllal vásárolja meg
– tette hozzá.
Címlapkép: AFP
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Mindenki kidobja lomtalanításkor, pedig 22 karátos aranyat tartalmaz
Fenntartható és gazdaságos módszert találtak egy svájci egyetem kutatói az arany kinyerésére különböző, a háztartások legtöbbjében megtalálható tárgyakból. Mutatjuk, mely elektronikai berendezések rejthetnek nemesfémet.
0 seconds of 1 minute, 16 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Keyboard Shortcuts
Shortcuts Open/Close/ or ?
Play/PauseSPACE
Increase Volume↑
Decrease Volume↓
Seek Forward→
Seek Backward←
Captions On/Offc
Fullscreen/Exit Fullscreenf
Mute/Unmutem
Decrease Caption Size-
Increase Caption Size+ or =
Seek %0-9
Next Up
Ételek, amiket a strandra is magaddal vihetsz
01:40
Copied
Live
00:00
01:16
01:16
More Videos
01:16
Mindenki kidobja lomtalanításkor, pedig 22 karátos aranyat tartalmaz
01:40
Ételek, amiket a strandra is magaddal vihetsz
04:28
Mesternők
09:41
Vécépapírteszt: megéri a drágább tekercset venni?
02:14
Európa rejtett tengerparti úti céljai
04:25
"Felszámolják az 50 forintot, de nem fogjuk cipelni a palackot" - A büfékben nincs kötelező visszaváltás
07:01
Teszt: melyik a legjobb pisztáciakrém a dubai csokihoz? Itt az eredmény!
06:38
A nagy kávékapszula-teszt: az olcsóbb kávé mindenkit meglepett
04:26
Tejeket teszteltünk, megéri-e a drágábbat venni
01:07
A klímaszerelő elmagyarázta: nem szabad a légkondit 26 fokra állítani