Már hónapok óta zajlanak a február 14-én kezdődő velencei karnevál előkészületei: a város önkormányzata, mesteremberei és lakosai egyaránt teljes gőzzel készülnek a hatalmas fesztiválra. A kirakatok tele vannak az ünnepség hagyományos maszkjaival, és a város terei is teljes díszben állnak. A város és a helyi művészeti közösségek különleges programokkal várják az ottlakókat és a látogatókat egyaránt: a velencei karnevál évszázadok óta felejthetetlen élményt kínál a résztvevők számára.
A karnevál gyökerei egészen a középkorig nyúlnak: első említése 1162-ből származik. Az ünnepség a 18. században lett igazán népszerű: a velenceiek ekkor lettek híresek kifinomult báljaikról és földöntúli jelmezeikről.
A maszkok viselése lehetőséget adott a társadalmi különbségek elmosására:
minden résztvevő szabadon élvezhette a fesztivált – írja az MTI.
Napóleon 1797-ben betiltotta a rendezvényt, a velenceiek azonban kisebb, zárt közösségekben továbbra is ünnepeltek. Modern formájában a karnevál 1979-ben tért vissza, azóta pedig minden évben több százezer látogatót vonz a világ minden tájáról. A karnevál idejére Velence megtelik látogatókkal: a város egyrészt hatalmas bevételre tesz szert az ilyenkor érkező turistaáradatból, ugyanakkor a kiemelt érdeklődés lehetővé teszi, hogy a város hagyományos mesterségei – például a maszkkészítés – tovább éljenek.