Világ 2021. március 17.

Vakcinaútlevél: itt az Európai Bizottság javaslata

Startlap Utazás Világ 2021. március 17.
A tervezet szerint a tagállamok dönthetik el, hogy elfogadják-e a kínai vagy orosz vakcinát az igazolásnál.

Javaslatot terjesztett elő az Európai Bizottság szerdán egy, a koronavírus elleni oltást bizonyító európai uniós igazolvány létrehozására. Az Európai Unió végrehajtó testülete ezzel is elő kívánja mozdítani, hogy az európaiak szabadabban utazhassanak, és enyhüljenek a közös piac működését nehezítő rendkívüli intézkedések negatív hatásai – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben.

Fotóillusztráció: Getty Images

A közös uniós oltásigazolásra, más néven zöld tanúsítványra vonatkozó jogalkotási javaslat bemutatásakor a bizottsági elnök elmondta, előterjesztésük a megkülönböztetésmentesség és az uniós állampolgárok alapvető jogainak szigorú tiszteletben tartásán alapul.

Az oltási könyv szerepét betöltő digitális zöldigazolvány

  • a beoltottságot fogja igazolni,
  • teszteredményeket tartalmaz azok esetében, akik még nem kaphattak oltást,
  • információt fog tartalmazni arról, ha valaki már átesett a koronavírus-fertőzésen

– közölte az elnök.

Magyarország használ olyan vakcinákat, amelyeket nem hagyott jóvá az Európai Gyógyszerügynökség. A szabályozás tervezete nem garantálja, hogy ezeket a tagországok a későbbiekben elfogadják. Azt tartalmazza, hogy az EMA által jóváhagyott vakcinákat fogadják el, de szabadon dönthetnek arról, hogy elfogadják-e a különleges jóváhagyással elfogadott vakcinákat, mint amilyen a Sinopharm és egyelőre a Szputnyik V – írja a 24.hu.

Tehát a javaslat szerint nem kerül bele automatikusan a kínai és az orosz vakcina az uniós vakcinaútlevélbe, de a tagállamok elfogadhatják őket.

 Az uniós bizottság közleményében arról tájékoztatott, amennyiben a tagállamok a beoltottság igazolásának megléte esetén eltekintenek bizonyos népegészségügyi korlátozások, például tesztelési, vagy karantén kötelezettség alkalmazásától, ugyanolyan feltételek mellett kötelesek elfogadni az igazolvány rendszere keretében kiadott oltási igazolványt is. Ez a kötelezettség az uniós forgalombahozatali engedéllyel rendelkező vakcinákra korlátozódna, de az egyes tagállamok dönthetnek úgy, hogy ezeken felül más vakcinákat is elfogadnak – írja az MTI.

Amennyiben egy tagállam továbbra is karantént vagy tesztelést ír elő az uniós oltásigazolvánnyal rendelkezők számára, erről értesítenie kell az Európai Bizottságot és az összes többi tagállamot, illetve meg kell indokolnia az ilyen intézkedést.

A közlemény kitért arra is, hogy az igazolványokat digitális vagy papíralapú változatban állítják ki. Mindkét változat rendelkezik egy QR-kóddal, amely tartalmazza a szükséges kulcsfontosságú információkat, valamint egy digitális aláírást a dokumentum hitelességének igazolására. Az igazolvány díjmentesen lesz elérhető, és azt a kiállító tagállam hivatalos nyelvén vagy nyelvein, valamint angolul állítják ki. A be nem oltottakkal szembeni hátrányos megkülönböztetés megelőzése érdekében az Európai Bizottság azt javasolja, hogy az oltási igazolvány mellett hozzanak létre olyan igazolványokat is, amelyek igazolják az elvégzett koronavírustesztek eredményeit, illetve azt, hogy az igazolvány tulajdonosa felgyógyult a koronavírus okozta megbetegedésből.

Az igazolvány korlátozott számú információt tartalmaz, például a nevet, a születési időt, a kiállítás dátumát, a védőoltásra, tesztre, illetve a felgyógyulásra vonatkozó releváns információkat és az igazolvány egyedi azonosítószámát. Ezeket az adatokat csak az igazolványok hitelességének és érvényességének megerősítése és ellenőrzése céljából lehet ellenőrizni. Az igazolvány valamennyi uniós tagállamban érvényes lesz, továbbá Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc is csatlakozhat ahhoz – derült ki az uniós bizottság közleményéből.

Keresés az oldalon