Szökőár: a világ lélegzetvisszafojtva figyeli a Japánban, Hawaiin zajló eseményeket
Frissítés: Szerda délre a világ számos részén már alacsonyabb szintűre csökkentették a veszélyjelzéseket. Így tettek a hatóságok például a Fülöp-szigeteken, az USA-hoz tartozó Hawaiin és Guamon, illetve Japán egyes régióiban is.
Az oroszországi földrengés nyomán keletkezett cunamik miatt riasztást adtak ki az Egyesült Államokban, Japánban, Kínában és a világ számos más részén is. Alábbi galériánkban a szökőárról láthatsz képeket:
Oroszországban a Kamcsatka-félszigeten épületek kerültek víz alá, de nincs pánik a szökőár után – írta az MTI. “A kamcsatkai erős földrengés legfontosabb eseményei, köztük a cunami, már elmúltak” – mondta a TASZSZ orosz hírügynökségnek Szergej Tyihotszkij, az orosz földtani intézet igazgatója. A regionális egészségügyi minisztérium szerint vannak sérültek, és megnőtt a mentőkhöz érkező hívások száma.
A 24.hu élő közvetítéséből többek között megtudhatjuk, hogy a délelőtti órákban 1,3 méter magas szökőárhullámot figyeltek meg Kudzsi kikötőjében, Ivate prefektúrában, máshol bálnákat sodort partra a víz, és a továbbiakban egyre nagyobb hullámok érkezésére számítanak Japán partjainál. Eközben az amerikai haditengerészet biztosította a hajókat Hawaii kikötőiben, és elrendelte a partok és strandok evakuálását a szökőárak miatt. Új-Zéland vészhelyzeti hatósága ugyanakkor alacsony szintű veszélyriasztást adott ki a partvidéken élő lakosok számára, arra figyelmeztetve, hogy erős és szokatlan áramlatokra, kiszámíthatatlan hullámokra kell számítani.
Az amerikai geológiai szolgálat (USGS) szerint a földrengés 19,3 kilométer mélységben következett be. Az USGS eredetileg 8,7-es erősségűnek jelentette a földrengést, majd az értékelést 8,8-as erősségűre emelte. A helyi szeizmológiai szolgálat szerint ez a magnitúdó a legerősebb, amelyet 1952 óta regisztráltak a Kamcsatkai régióban. A rengés epicentruma a régió fővárosától 149 kilométerre délkeletre volt – írta az MTI.
Figyelmeztetés!
Egy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, hogy a magyar konzuli szolgálat figyelmeztetést adott ki a szökőár sújtotta térségben tartózkodóknak és az oda utazóknak. Felhívják a figyelmet, hogy amennyiben valaki az érintett területeken tartózkodik, kövesse a helyi hatóságok utasításait, kerülje el a közvetlen óceánparti részeket.

