Van egy időszak az évben, amikor Magyarország erdeiben különös hangokat hallhatunk: napnyugta után felmorajlik a mély, reszelős bőgés, amit kilométerekről is hallani. Ez a szarvasbőgés – a gímszarvasok nászidőszaka. Szeptemberben a hazai nemzeti parkok és erdőgazdaságok különleges túrákkal, kisvasutas kirándulásokkal és esti sétákkal várják az érdeklődőket, hogy biztonságos körülmények között hallgathassák a “zengő erdő” lenyűgöző koncertjét. Mutatjuk, hol és hogyan vehetsz részt a 2025-ös szarvasbőgés-hallgató túrákon.
Kevés lenyűgözőbb természeti élmény akad itthon, mint amikor szeptember estéin az erdők mélyén felbőgnek a gím bikák. A gímszarvasok nászidőszaka évről évre több ezer természetkedvelőt csalogat a nemzeti parkokba és erdőgazdaságokba, hogy testközelből hallgassák a bikák versengő hangját.
Összegyűjtöttük, mikor és hol érdemes idén felkerekedni, milyen szervezett programokra lehet jelentkezni, mennyibe kerülnek a jegyek, és mire kell figyelni a biztonságunk érdekében.

A gímszarvasok párzási időszaka Magyarországon augusztus végén kezdődik, és október elejéig tart. A csúcspont általában szeptember közepe, amikor a hajnali és esti órákban szinte minden nagyobb erdőben zeng a bikák hangja. Ha szeptemberben mész túrázni, szinte biztosan belefutsz a “szarvasok koncertjébe”. A hangoskodással a bikák egyrészt a szarvasteheneket próbálják magukhoz csalogatni, másrészt erőt és fölényt mutatnak a rivális bikáknak.
A bőgés tehát egyszerre udvarlás és kihívás: jelzi, ki a hárem ura, és kié a terület.
Az élmény önmagában is különleges, de vezetett programon részt venni sokkal biztonságosabb és tanulságosabb. Az erdőgazdaságok és a hazai nemzeti parkok minden évben tematikus túrákat, kisvasutas kirándulásokat és esti sétákat hirdetnek, ahol szakvezetők segítenek megérteni, mi zajlik a háttérben.
Szarvasbőgés szerte a Pilisben
A Pilisi Parkerdő idén szeptemberben ismét megrendezi népszerű szarvasbőgés-túráit: öt helyszínen – Budakeszin a Vadaskertben, a Gödöllői-dombságban, Visegrádon, Valkón és Szentendrén – hallgathatják meg a résztvevők a gímszarvas bikák nászidőszakhoz kötődő bőgését, miközben szakvezetők mesélnek érdekességeket a fajról és az erdei élővilágról. A program különlegessége, hogy a biztonságos, szervezett túrákon a látogatók zavartalanul élhetik át az éjszakai erdő varázsát.
Szezonban naponta indulnak az új túrák, a jegyek 3300 forinttól kezdődnek, de érdemes résen lenni mert hamar betelnek az alkalmak. Jelentkezni itt lehet.
Budapestről pedig mindegyik helyszín könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel: a Vadaskert a fővárosból rövid buszozással elérhető, Gödöllő vonattal 30 perc alatt megközelíthető a Keleti pályaudvarról, Szentendre a H5-ös HÉV-vel 40 perc alatt elérhető, míg Visegrádra a 880-as busz visz a Nyugati pályaudvar mellől körülbelül egy óra alatt. Valkó pedig a Hatvani vasútvonal felől, Zsámbokról induló buszokkal érhető el.
Kisvonatos kaland Kemencén
Ha valaki az erdő hangjait kisvasutas kalanddal kötné össze, annak kihagyhatatlan élmény a Kemencei Erdei Múzeumvasút szarvasbőgés-különvonata, amelyet idén szeptember 20-án és 27-én indítanak. A program 19 órakor kezdődik a kemencei látogatóközpontban, ahol forró teával és zsíros kenyérrel várják a vendégeket, majd 20 órától egy rövid előadáson lehet többet megtudni a gímszarvasok nászáról.
A különvonat ezt követően, fél kilenc körül indul Feketevölgy felé, ahonnan szakvezető kíséretével a Fekete-kútig vagy a Strázsa-hegyi tanösvényig sétálhatnak a résztvevők, hogy testközelből hallgassák a bikák bőgését.
A vonat visszaérkezése Kemencére este fél 11 körül várható. A program ára felnőtteknek 5000 forint, 6–18 éves gyermekeknek 3500 forint, a részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges. Aki még teljesebb élményre vágyik, annak a 18:30-kor kezdődő fakultatív vadvacsora ajánlott a közeli Kőrózsa Panzióban: a menü szarvaspörkölt juhtúrós sztrapacskával és egy pohár forralt borral vagy teával, 5000 forintért.
Budapestről a legegyszerűbben autóval lehet eljutni Kemencére, az út körülbelül másfél óra a 2-es főúton keresztül, de tömegközlekedéssel is megközelíthető: a Nyugati pályaudvarról induló váci vonatokkal érdemes Vácon leszállni, majd onnan helyi buszjárattal továbbutazni a börzsönyi településig. Ez a kombináció kb. két órát vesz igénybe, de így is kényelmes alternatívát kínál azoknak, akik nem autóznának.
Vízitúra Gemencen
Ha valaki a szarvasbőgés élményét vízitúrával kötné össze, annak ideális választás a Békatutaj szeptember 12-i gemenci programja. A szervezők azoknak ajánlják ezt a kalandot, akik szeretik a természet közelségét, a vízimadarak megfigyelését, és nem riadnak vissza attól sem, hogy egy lakatlan sziget homokos fövenyén, sátorban töltsék az éjszakát.
A túra során nemcsak a Sugovica és a Duna holtágainak varázslatos vízi világát lehet felfedezni, hanem a szeptemberi időpont miatt jó eséllyel belehallgathatunk a gemenci gímszarvasok híres nászindulójába is, ami a térség egyik legkülönlegesebb természeti élménye.
Az időjárás ilyenkor általában kellemes: a nagy nyári hőség már enyhül, de a nappalok még melegek és naposak. Budapestről a legegyszerűbben autóval közelíthető meg a Gemenci-erdő, az út Pörbölyig nagyjából két és fél óra az M6-os autópályán keresztül. Aki inkább tömegközlekedne, annak érdemes vonattal elutaznia a Budapest–Baja vasútvonalon Pörböly állomásig, ahonnan közvetlenül elérhető az Ökoturisztikai Központ és a vízitúra kiindulópontja.
Vonatos túra Gemencen
A Duna árterében futó gemenci kisvasút vonala évek óta a legismertebb szarvasbőgés-helyszín. A Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központ Pörbölyön szeptemberben igazi szarvasbőgés-hallgató túrákkal várja az érdeklődőket, ahol a résztvevők erdei vasúttal jutnak el a „leghangosabb” erdőrészekhez, hogy átélhessék a bikák hangjától zengő erdő varázsát.
A program vacsora nélkül 17 órakor kezdődik egy vadászati előadással, majd a gemenci csodaszarvasról szóló kiállítás megtekintésével, ezt követően 18:30-kor indul a vonat az erdőbe, ahonnan 20:30 körül tér vissza. Aki vacsizna is, korábban érkezzen: nekik 16 órakor üdvözlő itallal indul a program, 17:15-kor közös vacsorát kínálnak, majd ugyanúgy erdei kirándulással zárul a nap. A részvételi díj vacsora nélkül 7 800 forint, vacsorával 23 000 forint, előzetes helyfoglalás mindenképpen szükséges. A következő alkalommalszeptember 12-én a gyerekeknek külön programmal készülnek: a kisebbek játékosan tölthetik az időt, amíg a felnőttek a bőgést hallgatják.
Szarvasbőgés Csákberényben
Szeptember 13-án különleges élményben lehet része annak, aki ellátogat a Fejér megyei Csákberénybe, ahol Nagy Andrea és az Andi Tündérkuckója szervez szarvasbőgés-túrát.
A résztvevők testközelből figyelhetik meg a nászidőszakban lévő szarvasbikák hangját és viselkedését, megismerhetik a lábnyomokat, illatokat és a természet rezdüléseit, majd a napot egy 4 elemre (tűz, víz, levegő, föld) épülő meditáció zárja egy vadlesen.
A túra ára 6 200 forint, a találkozó 15 órakor lesz Kincsesbányán, ahová Budapestről vonattal körülbelül egy óra alatt lehet eljutni Székesfehérvárig, onnan pedig helyi busszal nagyjából 30–40 perc alatt érhető el Csákberény, így a teljes utazás tömegközlekedéssel másfél-két órát vesz igénybe.
Szarvasbőgés Kölkeden
Kölkeden, a Duna–Dráva Nemzeti Park béda-karapancsai tájegységében a Fehér Gólya Múzeumszeptember 13-án különleges esti programot kínál: a résztvevők először egy előadáson hallhatnak érdekességeket a gímszarvasokról, majd egy 3–4 kilométeres, 2–3 órás túra során a nagyréten át a „Harczi-kastélyhoz” sétálva figyelhetik meg az erdő esti életét és a nászidőszakban bőgő szarvasbikákat.
A részvételi díj 1 500 forint, amelyet a múzeum pénztárában készpénzzel vagy bankkártyával lehet kifizetni. Előzetes jelentkezés szükséges! A program 7 éves kor alatt nem ajánlott, a részvétel saját felelősségre történik. Budapestről vonattal Pécs érintésével, majd helyi buszjárattal nagyjából 4–4,5 óra alatt érhető el a helyszín, autóval pedig mintegy két és fél órás utazással lehet számolni.
Csak óvatosan!
A szarvasbőgés valójában a gímszarvasok párzási időszakának kulcspillanata: a bikák hangos bőgéssel jelzik erejüket és próbálják elriasztani riválisaikat. A mély, reszelős hang éjszakába nyúlóan visszhangzik az erdőben, a szerencsésebbek pedig még agancscsattogást is hallhatnak. Ez a látvány és hanghatás együtt az egyik legintenzívebb természetközeli élmény, amit hazánk kínál.
A szarvasbőgés ideje azonban nem csak a túrázók, hanem a vadászok számára is kiemelt időszak.
Ezért országszerte több erdőgazdaság részleges erdőlátogatási korlátozást vezet be, jellemzően délután 4 és reggel 9 óra között. Ezeket életvédelmi okokból szigorúan be kell tartani.
Erdő-etikett a bőgés idejére
Tiszteld a korlátozásokat!
Sok helyen részleges erdőlátogatási korlátozás él. Ezek a vadászati tevékenység miatt vannak, nagyon veszélyes figyelmen kívül hagyni a figyelmeztetést. Mindig nézd meg az aktuális térképes közleményt!
Menj vezetett túrára, ne egyedül mászkálj az erdőben
A vezetett program biztonságosabb, nem zavarja a vadat, és sokkal informatívabb is.
Mit vigyél magaddal?
Víz, fejlámpa, sötétebb, nem susogós ruházat, zárt cipő, távcső, szúnyogriasztó.
Ezt ne csináld!
Ne utánozd a bőgést, ne közelítsd meg a bikákat, ne térj le a kijelölt útról, ne használd a vakut! A szervezők többsége kifejezetten kéri a fegyelmezett viselkedést.

