Steiner Kristóf Budapestje: egy hektikus és hedonista hét története

Steiner Kristóf
Gyakran járunk “otthonról haza”, de most valahogy… más volt. Most úgy vállaltunk melókat, hogy maradjon időnk feltöltődni is, most úgy szerveztünk találkozókat, hogy ne csak pár másodperces parolázásra jusson lehetőség, hanem valódi kapcsolódásra is. Talán ennek, talán az elköltözésem óta elmúlt több mint 15 évnek köszönhető, de újra beleszerettem Budapestbe. Térképen a szerző kedvenc helyei.
Vendégszerző
Steiner Kristóf

Steiner Kristóf

Steiner Kristóf író, újságíró, vegán gasztroguru, és hivatásos utazó. Utazási élményeit az Instagramon kristofsteiner néven is megosztja, valamint itt, a Startlap Utazáson is.
Cikkei

Az első utunk a reptérről a Babkába vezetett – Lipócia méltán híres étterme, kávézója, bisztrója, de leginkább találkozóhelye már akkor a környék kultikus helye volt, amikor még sehol sem volt a “hájp” a kerületet illetően. Személyes kötődésem is van a Babkához – néhány esztendővel ezelőtt itt tartottam utoljára egyedül, azaz Nimi, a kedvesem nélkül pop-up vacsorát, mikor még “csak” Kristóf Konyhája “voltam”, nem pedig Nimi  & Kristóf’s Kitchen. Szeretek ide “hazatérni” – és nem csak azért, mert szinte bizonyos, hogy összefutok egy-egy gasztromániás ismerőssel (többnyire Mautner Zsófival), hanem azért is, mert van “skinny shakshouka”, azaz 100%-ban növényi “Közel-keleti lecsó”. Most Andris – nekem Andrybandry – barátunkkal találkoztunk, akivel általános iskolás korunk óta ismerjük egymást, és rengeteget “macarenáztunk” együtt a Sóstó gyermektáborában, most pedig kulináris podcast készítésre adtuk a fejünket… de ez még (szinte) titok. 

Miután megöleltük Andrist, már szaladtunk is tova – a Szent István park mellett baktatva megmutattam Niminek: idén itt vonul majd a Budapest Pride, ahol ebben az esztendőben több izgalmas szerepet is kaptunk. A Pride kamionon DJ-zünk majd a menet kezdetétől a végéig, majd a hivatalos after party-n, a Rainbow Party-n is lemezlovaskodunk, a Budapest Parkban. Különösen izgalmas, hogy velünk tart majd az összes jóbarátunk Methanáról, kis félszigetünkről – összesen nyolcan érkezünk majd. Ja, “fun fact”, hogy a görögországi barátaim átlag életkora nagyjából 65 év – aki meglátja majd kis csapatunkat (mi csak úgy hívjuk magunkat, hogy “Misfits of Methana”), ugye megtáncoltatja őket, kíméletlenül? Találkozunk július 23-án, Magyarország eddigi legfontosabb Pride felvonulásán! 

Masszázstól a legkedvesebb étteremig

Közben meg is érkeztünk következő helyszínünkre – a Mandala Day Spa-ba, ahol a fürdő, masszázs szalon, kozmetika, törökfürdő teaház, és egészséges gasztronómia központ szíve-lelke, Gáncsos Niki fogadott minket az izraeli tulajdonos, zseniális “látnok”, Oren nevében is. Amikor Oren 2003-ban kitalálta, hogy megnyitja Magyarország első igazi day spa-ját, még mindenki őrültnek nézte –

ma pedig a National Geographic Traveller magazin Magyarország legjobb spa-jának nevezi, ami a fürdők országában igazán nagy szó.

Niki ismer minket, mint a rossz pénzt – így aztán kedvenc masszőrjeinket, a kíméletlenül erőskezű, és zseniálisan érzékeny Balázst, és Sebit osztotta be mellénk. Balázs afféle szenior masszőr a Mandalában – én mindig azt kérem tőle, hogy ne ismerjen könyörületet, lila akarok lenni, mikor kikerülök a kezei közül. Évek óta “versenyzünk” érte Nimivel, így külön boldogság, hogy mostanra a Mandala “beszerzett” egy másik hozzá hasonlóan brutálisan zseniális masszőrt Sebi személyében. 

Kellemesen összetörve érkeztünk meg első vacsoránk helyszínére, legkedvesebb vegán éttermembe, a Szabad Bisztróba, amely a Király utca 101. alatt lakik  – mint Debóra, a cukorfalat a híres operettben -, és kirendeltünk mindent és még többet, amire vágytunk. A legkülönlegesebb a “nemrák” volt – nekem, mert bevallom, a tengeri herkentyűk hiánya a mai napig kissé gyötör, 13 esztendeje vegánként. A tulajdonos, Csongor és társai szeretettel és lelkiismerettel viszik a nem-csak bizniszt, hanem küldetést. Most épp azon is dolgoznak, hogy a 7. kerületben, mint Budapest többi környékén, lehessen teraszt nyitni parkolóhelyeken – addig pedig Robin Hoodként odaparkoltak a Szabad elé egy kis kamiont, asztalokkal, székekkel, s elnevezték “nemterasznak”. Aki támogatná népszavazás-javallatukat, Instán többet olvashat róluk.

Találkahelyek a Bethlen Gábor térnél

Kellemesen bezabálva érkeztünk meg a “kislakásba”, 9 (igen, nem elírás) négyzetméteres otthonunkba, amelyet leginkább egy hajóhoz tudnék hasonlítani, mely magasan a város felett lebeg. Minden van benne, ami kell – konyha, fürdőszoba, fekhely, és egy kis “nappali” is. Ezen látogatás alkalmával még inkább rendbe ráztuk a lakkandit, és azt is felfedeztük, hogy a környéke – a Bethlen Gábor tér – alaposan megváltozott: csodálatos kávézók, éttermek, és cool találkahelyek tarkítják. Kávézni a The Goat Herderben szoktunk, ahol nagyon értenek a vegán cappucino készítés művészetéhez, és mindig van frissen facsart narancslé, amely számunkra tulajdonképpen a reggeli (egyszerűen nem bírunk nem “brunch-időpontban” enni).

Ha kicsit gazdagabb napindítóra vágyunk, a Rira Vegan Foodra esik a választásunk – a többek közt falafelt, és mennyei smoothie-kat kínáló helyet egy Budapesten élő iráni lány nyitotta meg, akinek mosolya pont olyan édes és üde, mint a kedvenc zöld turmixunk. 

Soroksári happy place

Innen pedig elindultunk a nagy bevásárlásunkra: nem fogok hazudni, a praktikusság égisze alatt a soroksári Lidl-be – legjobb barátaink, Kinga és Máté már vártak minket, hogy életünkben először meglátogassuk újszülött keresztlányainkat, Mannát és Borókaát, és hogy telepakoljuk a hűtőjüket a kedvükért készített ételekkel. Az elmúlt három hétben, amióta az ikrek megszülettek, Kingának gondolni sem volt ideje és lehetősége a főzésre, pedig a tunki-tunki szendvicskrémek és szószok megalkotójaként ő is pont olyan nagy foodie, mint mi. Összesen tizennégy fogást készítettünk nekik otthonukban, a soroksári Duna holtág partján, amely számunkra afféle “happy place”, mikor Budapestre látogatunk.

Nekünk Soroksár azt jelenti: hátradőlhetünk, nagy beszélgetésekbe, nevetésekbe, de akár sírásba is vághatunk, önmagunk lehetünk.

Kedvenc helyünk a vízparti Nocsak Bar, ahol isteni Hugo koktélt készítenek. Csodálatos volt mindezt újra megtapasztalni, immáron hatosban! 

Átmulatott éjszaka az Andrássy úti palotában

Másnap reggel az RTL reggeliben vendégeskedtem, Csalár Bence barátom oldalán, aki nem csak az ország legjobb divatújságírója, de a Metropolitan Egyetem és a WERK akadémia tanára is, no meg a fenntartható divat nagykövete. Az egyik ok, amiért Magyarországra érkeztünk, éppen az volt, hogy népszerűsítsük közösen alkotott könyvét, amelyben négy oldalon mutatjuk be minimalista-hedonista életünket Methanán, Görögországban, csodás fotókkal, melyeket “Panamy” Amanda készített, és amelyeken hazai tervezők kreációit viseljük. Ezen a napon csekkoltunk be az Alice Hotelbe is, ahol három napon át dőzsöltünk, és ahol Bence könyvének hivatalos bemutatója zajlott. Magamra öltöttem hát a drámaian gyönyörű, Lajos Attila tervezte tüll szoknyámat, és Nimivel mindketten felkaptunk egy-egy bomber dzsekit, majd átmulattuk az éjszakát régi és új barátokkal. Az est fénypontja az volt, hogy végre táncolhattam egyet “@nemakarokbeleszólni” aka “Vegamama” Eszterrel! 

A szálló tulajdonképpen egy Andrássy úti palota, melynek legimpozánsabb éke egy több, mint 100 esztendős, fából faragott lépcső, ám mi a legizgatottabbak a spontán “veganizált” reggeli kapcsán voltunk, mely jó példa arra: ha nincs is növényi alapú kínálat egy hotelban, vagy étteremben, kedvesen és türelmesen kérve és kérdezve bizonyosan kellemes meglepetésben lesz részünk. A környék egyébként telis-tele van csodálatos éttermekkel, így minden nap más és más finomsággal lephettük meg magunkat: voltunk az Arriba Taqueriában, a Flow Caféban, a Taj Mahal étteremben, és bár most nem volt rá időnk, ha erre járunk, rendszerint visszatérünk régi kedvenc helyemre, a Liszt Ferenc téri Menzába is. És – itt az őszinteség pillanata – néha egy Rebel Whopper is “befigyel”, amiről fontos tudni: csak a majonéz nélkül növényi alapú. 

Az evés mellett másik szenvedélyünk, hogy utazáskor varratunk magunkra egy-egy új tetoválást – most Erdem, a török származású, Budapesten élő zseniális művész mellett tettük le a voksunkat, aki házi szalonjában, a Frappe Inkben alkot, és aki felfestette ránk a Kis herceg galaxisát, új értelmet adva a viccnek, melynek kezdete “Mondd azt, hogy villamos”, a folytatását pedig úgy is mindenki tudja, de az Instánkon meg is nézheti..

Hét év után szinkronban

Frissen festve, és izgatottan érkeztem meg eztán a Mafilmbe, azaz a zuglói filmgyárba – ahol hét esztendő után először újra szinkronizáltam, mégpedig a hamarosan a Disney Plus-on bemutatásra kerülő Fire Island című filmben. Hála a szuper szinkronrendezőmnek, a görög-magyar “földimnek”, Nikas Dánielnek, most Luke lehettem – a “meleg büszkeség és balítélet” sztoriban ő egy afféle szarkasztikus, szexmániás bohóc, aki minden helyzetben a lehető legkellemetlenebb megnyilvánulásokkal cukkolja a környezetét. Megható volt újra bejárni a filmgyár épületeit – ha valaki kíváncsi, milyen is egy filmstúdió közelről, a Korda Filmpark oldalán bejelentkezhet a két és félórás filmgyártás-élménytúrára.

A megújult, csodaszép, de nekem még nagyon szokatlan, és modern, de szerintem kissé karakter-vesztett Városligeten át haza sétálva azon merengtem: érzelmes és csodálatos volt újra a mikrofon előtt állni, és az is kiderült, hogy a szinkronizálás pont olyan, mint a bicajozás: nem lehet elfelejteni. 

Piacozás Budán, lakoma Pesten

Budán bandukolva beugrottunk a Fény utcai piacra, és szemezgettünk kicsit a termelői zöldségek közül, majd “plázáztunk” egyet a Mammutban, ahol évek óta nem fordultam meg, de az itteni, kétszintes Libriben akár egy hetet és el tudnék tölteni a könyveket böngészve. Budai “vakációnk” következő célpontja édesapám és nagynéném nagykereskedése, a Norbu shop volt – a családi üzletünk gyerekkorom óta hoz Magyarországra meditációs kellékeket, indiai és nepáli ajándéktárgyakat, kelméket, lakberendezési eszközöket, és elképesztően menő hippi ruhákat. Amellett, hogy megszorongathattuk a Papát, az itt lévő kis raktárunkat is rendbe raktuk: évek óta először átválogattuk az itt porosodó cuccainkat, hogy amire nincs szükségünk új életet kezdhessen adományboltokban. A legmenőbb ruhákat pedig átadtuk Dani barátomnak, az Unagi Vintage megálmodójának, akivel hamarosan egy közösen összehozott projektet hirdetünk ki: a Nimitől és tőlem hozzákerülő ruhák bevételéből a Budapest Pride-ot is támogatjuk majd. 

Vacsorára visszatértünk Pestre, ahol törzshelyünkön, a Leila Autentikus Libanoni Étteremben lakomáztunk, a varázslatos ételekből, és a tulajdonosok, Vanessa és Ahmad barátaink gondoskodó és szeretetteljes energiájából. Afféle dupla-randinkon Patrícia és Dávid barátainkkal muhammarát, humuszt, kinoás tabouleh salátát, gluténmentes pitát, és csípős batata harrát lakmároztunk, Ahmad pedig meglepett minket ellenállhatatlan, saját készítésű baklavájával. 

Ebéd az Ikeában, vacsora a város gasztro-ékkövében

Utolsó teljes napunkon ebédelni – megint csak nem olyan “glam”, de annál őszintébb – az IKEA-ba mentünk, mert hogy úgy is be kellett szerezünk néhány tároló dobozt a “kislakásba”, az “ikeázásra” pedig velünk tartott Kinga is, aki az ikrek egy hónappal ezelőtti megszületése óta egyetlen egyszer sem hagyta el a házat. “Olyan, mintha nyaralnánk!” – lelkendeztünk, falva a vegán nuggetset, a kétféle növényi húsgolyót, amelyek mindig annyi emléket kavarnak fel bennem…

Édesanyám tizennyolc évvel ezelőtti halála előtt az IKEA étterem afféle mentsvárunk volt. “Titiii, mi lenne ha ma nem mennél suliba, és kiugranánk az IKEAbaaa?” – kérdezte időnként, én pedig repestem a boldogságtól.

Jókora kontraszt, de ezzel pedig megérkeztünk utolsó, egyben legemlékezetesebb vacsoránkhoz is, amelyre Hlatky-Schlichter Hubert barátunk hívott meg minket, még hónapokkal ezelőtt, mikor végre valahára újranyitott a város gasztro-ékköve, a Babel étterem. “Meg kell kóstolnotok Budapest legjobb vegán fine dining fogásait!” – mondogatta már egy ideje, és s most, hogy eljött az ideje a Séf Daniel Berin által megálmodott degusztációs menü végighamizásának, meg kell mondanom: igaza volt. A tradicionális magyar ételek vadiúj, izgalmas és kreatív köntösbe bújnak – a paprikáskrumpli, kaszinótojás vegán kaviárral, és a gombából készült nem-halfilé voltak a legnagyobb kedvenceink, de kivétel nélkül minden mesébe illően tökéletes volt.

Kaszinótojás vegán kaviárral

Eljött a hazautazás napja – ám volt még egy nemes küldetésünk: Magyarország legrangosabb, legszínesebb kulináris eseményén, a Gourmet fesztiválon tartottunk workshopot, melynek során Nimi családi gyökereit és az én örökségemet ötvöztük egy “egyserpenyős” fogásban. “Sakshoukaloogobi”-t készítettünk, amely a Közel-kelet klasszikusát ötvözte India krumplis karfioljával. Az indiai kultúra kiskorom óta meghatározza a személyiségemet, és a konyhai tevékenységemet is – a közös kapocs pedig Nimi erdélyi, és az én magyar “forrásom” volt, amelyből olyan fűszereket merítettünk, mint a füstölt paprika, a kömény, és a babérlevél. Húszan főztünk együtt, 10 serpenyőben ronyogtatva a lakomát, a bemutatót több százan nézték végig, majd megöleltük a meghívónkat, és programszervezőt,  M. Horváth Házikót, no meg mindenkit, akivel végre találkozhattunk – a Gourmet a szakmai programok mellett számunkra azt is jelenti, hogy együtt lehetünk és ehetünk a magyar kulináris kultúra legnagyobbjaival, “tettestársainkkal”, akikkel együtt szeretjük, gondozzuk, és alakítjuk, élvezzük, és tiszteljük Magyarország gasztroszcénáját.  

Utolsó állomás a reptér előtt

A reptérre menet még volt egy gyors, utolsó állomásunk: beugrottunk a Múzeum körúti Ropogóba, hogy lefotózzuk és befaljuk az ország első “mindent-IS-kirántunk” étterme számára készített fogásomat, az articsókás hagyma ropogóst, kókuszos koriander csátnival.

Miután betermeltük a hatalmas és ropogós alternatív tócsnikat, boldogan konstatáltuk: ha el is reppenünk, itt marad egy darab a lelkünkből – a Ropogó menüjén, és mindazok emlékezetében, akikkel megérintettük egymás világát, akikkel inspiráltuk egymást, akikkel szavakat, csókokat váltottunk ezen fergeteges hét során. Bye-bye, Budapest… találkozunk újra, hamarabb, mint gondolnád!

Fotók: Steiner Kristóf