Akár 40 ezer eurós, vagyis több mint 15 millió forintnak megfelelő támogatást is kaphatnak a fiatalabb uniós állampolgárok, ha házat vásárolnak vagy építenek a spanyolországi La Rioja kisebb településein. A 2024-ben indított programra eddig több mint 1600-an jelentkeztek, a támogatási keret pedig időközben 15,1 millió euróra (5,5 milliárd forintra) nőtt.
La Rioja a Spanyolország északi részén fekvő, mintegy 327 ezer lakosú régió az Ebro völgyében, Baszkföld és Kasztília között. A térség falvainak elnéptelenedését a helyi kormányzat lakásvásárlási és építési támogatással próbálja lassítani.
A kisebb falvakban nagyobb a támogatás
A Revive program olyan településeken igényelhető, ahol legfeljebb 5000 ember él. A támogatás mértékét a település lakosságszáma határozza meg.
Az 500 lakosnál kisebb falvakban a vételár legfeljebb 40 százalékát vállalják át, maximum 40 ezer euró értékben.
Az 501 és 2000 lakos közötti településeken 30 százalék, legfeljebb 30 ezer euró igényelhető. A 2001–5000 lakosú településeken a támogatás a vételár 20 százaléka lehet, legfeljebb 20 ezer euró (ami kb. 7,3 millió forintnak felel meg).
A maximális, 40 ezer eurós támogatáshoz legalább 100 ezer euró (36,5 millió forint) értékű ingatlant kell vásárolni.
Már 220 ezer eurós ház is belefér
A programban támogatható ingatlanok árának felső határát 2026 júniusában megemelték. A korábbi 180 ezer eurós limit helyett már legfeljebb 220 ezer euró értékű, adó nélküli vételárig lehet támogatást igényelni. Ez forintba átszámítva mintegy 80 milliót jelent, vagyis ennyi lehet legfeljebb az ára a háznak, ha szeretnénk megpályázni a támogatást.
A módosítást a regionális kormányzat az építési költségek és az ingatlanárak emelkedésével indokolta.
Magyarok is jelentkezhetnek, de nem mindenki

A program nem spanyol állampolgárokra korlátozódik.
A 18 és 45 év közötti magyar állampolgárok is pályázhatnak,
mivel a jogosultak között az Európai Unió tagállamainak állampolgárai is szerepelnek. Az Európai Gazdasági Térség és Svájc állampolgárai szintén jelentkezhetnek. Az EU-n kívülről érkezőknek spanyolországi tartózkodási engedélyre van szükségük.
A pályázóknak jövedelmi feltételeknek is meg kell felelniük. A háztartás éves bevétele nem haladhatja meg a Spanyolországban több állami támogatásnál is használt jövedelmi referenciaérték, az IPREM hatszorosát. Ez 2026-ban
évi 43 200–50 400 eurós, vagyis körülbelül 17,2–20,1 millió forintos jövedelmi határt jelent.
A megvásárolt vagy megépített ingatlannak a pályázó állandó lakóhelyévé kell válnia. A lakcímet a vásárlást, illetve a használatbavételi engedélyt vagy az építkezés befejezését követő három hónapon belül kell bejelenteni.
Felújításra és építkezésre is járhat pénz
Nem csak kész ház megvásárlásához kérhető támogatás, a program a felújítást és új épület felhúzását is támogatja.
Aki ilyen célra pályázik, annak már a kérelem benyújtásakor már rendelkeznie kell a felújítandó házzal vagy a beépítésre szánt telekkel. A munkálatokat csak a támogatási kérelem benyújtása után lehet megkezdeni.
A pénzt utólag utalják
A támogatás nem előre érkezik. Ingatlanvásárlás esetén a jogosultság igazolása és a vásárlás dokumentálása után folyósítják, építésnél és felújításnál pedig a munkálatok befejezését kell igazolni.
A vásárlási kérelmet az adásvételi szerződés aláírása előtt vagy legfeljebb egy hónappal utána kell benyújtani. Építésnél és felújításnál a munkálatok megkezdése előtt kell beadni a pályázatot.
2027 júniusáig lehet támogatott beruházást megvalósítani
A program több száz fiatal életét, valamint magát a vidéki környezetet is megváltoztatja
– fogalmazott Daniel Osés, a helyi politikáért, az infrastruktúráért és az elnéptelenedés elleni küzdelemért felelős miniszter júniusban a regionális parlamentben.
A programban a 2027. június 1-jéig megvalósuló vásárlások és építési munkálatok támogathatók. A kérelmeket a rendelkezésre álló keret kimerüléséig, beérkezési sorrendben bírálják el.
A Revive program 2024 májusában indult. Azóta több mint 1600 kérelmező jelentkezett 120 településről. A program eredetileg 12 millió eurós keretből gazdálkodott, ezt emelték meg 15,1 millió euróra.

