Drámai pillanatok és kaotikus menekülés jellemezte a péntekről szombatra virradó éjszakát a Palma de Mallorca-i repülőtéren, miután egy Manchesterbe készülő Ryanair járaton téves tűzriadó tört ki – írta a Mirror.
A fedélzeten eluralkodó pánikban több utas a gép szárnyára menekült és onnan a betonra ugrott, miközben a helyszínre siető reptéri dolgozók döbbenten figyelték az eseményeket. Az incidensben 18-an sérültek meg.

Az események röviddel éjfél után, 00:36-kor kezdődtek, amikor a Manchesterbe tartó járat éppen a felszállási manővert készítette elő a kifutópályán. A Ryanair tájékoztatása szerint ekkor a tűzjelzőfény indokolatlanul kezdett villogni, ami miatt a felszállást azonnal meg kellett szakítani, és megkezdődött a vészkiürítés.
Az emberek a repülőgép szárnyáról ugráltak le
A riasztás hangjára a fedélzeten kitört a pánik. Míg a személyzet a vészcsúszdák aktiválásával próbálta megkezdeni a szabályos evakuálást, több halálra rémült utas a saját kezébe vette az irányítást.
Kinyitották a szárnyak feletti vészkijáratokat, kimásztak a gépre, és a több méteres magasságból a repülőtér betonjára ugrottak.
A helyszínről készült felvételeken jól látszik, ahogy az utasok a sötétben, a gép szárnyán egyensúlyozva próbálnak menekülni.
Felelőtlen viselkedés, számos sérült, többen kórhában
A meggondolatlan ugrálás számos sérüléssel járt. A helyszínre riasztott mentőszolgálat tájékoztatása szerint összesen 18 embert kellett ellátniuk. A Ryanair közleménye szerint a legtöbben “kisebb sérüléseket”, például bokaficamot szenvedtek. Hat utast azonban komolyabb kivizsgálásra kórházba kellett szállítani.
Az utasok többsége, akik követték a személyzet utasításait, a felfújható vészcsúszdákon keresztül biztonságosan elhagyták a gépet, és a terminálba tértek vissza.
A Ryanair elnézést kért
A fapados légitársaság hivatalos közleményében megerősítette, hogy a felszállást egy téves riasztás miatt szakították meg. Hangsúlyozták, hogy a személyzet azonnal orvosi segítséget kért a sérültek ellátására.
Elnézést kértek mindenkitől a történtekért, és a lehető leggyorsabban üzembe állítottak egy repülőgépet, amely az utasokat tovább szállította Manchesterbe.
A spanyol hatóságok vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy pontosan milyen műszaki hiba okozhatta a tűzjelző rendszer téves riasztását. Az eset ismételten rávilágított arra, hogy egy váratlan vészhelyzetben a pánikreakciók milyen súlyos következményekkel járhatnak.