Elájult a kapitány, egy fedélzeten utazó pilóta segített letenni a gépet

Pitz Dániel
Szerencséjük volt a Las Vegasból az ohiói Columbusba tartó járat utasainak, ugyanis a fedélzeten ült egy pilóta, aki segített a leszállásban, miután a kapitány rosszul lett és elvesztette eszméletét.

A Southwest Airlines gépe már utazómagasságon repült, amikor a járat első tisztje jelezte a légiforgalmi irányítás felé, hogy a kapitány hastáji fájdalmakra panaszkodott, majd elvesztette eszméletét

A Las Vegasból az ohiói Columbusba tartó járat visszafordult az akkor már 300 kilométerre lévő kiindulópont felé – írja az Airportal.

Meghibásodott az Air Serbia egyik repülőgépe
Fotó: Getty Images

Amíg a kapitányt az utastérben egy fedélzeten utazó ápoló, valamint a légiutas-kísérők elsősegélyben részesítették, addig egy másik utas a repülésben segített.

Az utasok között volt ugyanis egy másik, a légitársaságnál dolgozó pilóta, aki segített a járat első tisztjének a leszállásban.

Az utasok között ülő pilóta a légiforgalmi irányítással folytatott rádióforgalmazásban tudott segítségre lenni.

A hírt már az érintett Southwest légitársaság is megerősítette, akik egyben elismerését fejezte ki a járat személyzetének és a segítséget nyújtó szakembereknek a helyzet professzionális kezeléséért.

A járat biztonságosan le tudott szállni Las Vegas repülőterén. A fedélzeten utazó utasokat egy csereszemélyzettel szállították Columbusba. A rosszul lett kapitányát azonnal kórházba szállították, azt azonban nem tudni, mi volt a rosszullét pontos oka, valamint azt sem, hogy jelenleg milyen állapotban van.