Jönnek az olcsóbb fürdőbelépők

Szloboda Csaba
Vége van a szezonnak, kevesebb medencével, extrával fog üzemelni több hely is, ezzel együtt pedig olcsóbb lesz a bejutás.

Vannak fürdők, amelyek egész esztendőben fix árakkal dolgoznak, és vannak olyan egységek, amelyek az idény végével lejjebb viszik azokat – írja a Termalonline.hu.

Ez utóbbi egyébként rendszerint ott jellemző, ahol érdemi eltérés lehet a nyári, valamint a téli medenceválaszték között. 

A főszezon végének meghatározása is eltérő lehet, van ahol ez eltart szeptember közepéig, végéig, egyes helyeken azonban már augusztus végén, és az ősz első hónapjának elején átváltanak utószezonra. 

Ilyen például a Bogácsi Gyógy-és Strandfürdő, ahol csak augusztus 28-ig érvényesek a főidény árai, utána a kültéri medencékhez rendelt belépők 3200-ról 2700 forintra csökkennek. Ha a fedett részbe is érvényes jegyet szeretnénk, akkor 4000 forint helyet azok már 3700-ért megválthatóak.

Fotó: Bogácsi Gyógy- és Strandfürdő

A nyugdíjas kültéri medencés belépő 2600 helyett 2300 forintba fog kerülni, a fedett élményfürdőbe is érvényes nyugdíjas belépő ára 4000-ről 3700 forintra csökken. De itt nincs vége az árzuhanásnak, ugyanis október elsejétől jönnek a szezonon kívüli árak. 

A Pápai Várkertfürdő is csökkenti az árait szeptember elsejétől. Az egész napra szóló  belépő 3900 forint helyett 3700 lesz. A nyugdíjas és diák 2650-re csökken.

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben a felnőtt napijegy ára – a hét első négy napját érintve – szeptember elsejétől 5990 forint helyett 4990 lesz. A nyugdíjasoknak 3600 helyett 2990 forintot kell majd fizetniük. 

MTI Fotó: Kászoni László

A Zalakarosi Fürdőnél hétfőtől csütörtökig lesznek olcsóbbak a jegyek szintén. A felnőtt napijegy 5900 forint helyett 5500 forintba, a diák jegy 5015 forint helyett 4675 forintba kerül. Fontos, hogy a főszezonban itt nem volt nyugdíjas belépő, most viszont 4675 forintért váltható.