November 2-től új belépési rend és jegyárak léptek életbe a Hévízi Tófürdőben írja a Termalonline.hu.
A Schulhof sétány felőli főbejáratot lezárták, így a látogatók kizárólag az Ady utca felől, a Festetics Fürdőházon keresztül juthatnak be a fürdő területére.
A fürdőzés továbbra is csak a szabadtéri részen lehetséges, az okáról lejjebb írtunk
A belépők összegei
A változások utána a jegyárak az alábbiak alapján alakultak: megszűnt a napijegy, helyette kétórás belépőket kínálnak.
A teljes árú jegy 3000 forintba kerül, míg a diákok és a 60 év felettiek 2500 forintért fürdőzhetnek.
A tartózkodási idő egy alkalommal, további 1500 forint ellenében egy órával meghosszabbítható. A wellness-szolgáltatások igénybevételéhez 2200 forintos kiegészítőjegyet kell váltani.
Az új nyitvatartás
Korábban a teljes árú napijegy 7500 forintba, a kedvezményes változat 7000 forintba került, míg a háromórás belépőkért 4500, illetve 4000 forintot kértek.

A most bevezetett kétórás jegyárak megegyeznek a tavaly ilyenkor alkalmazott tarifákkal, egy lényeges különbséggel: egy évvel ezelőtt ezek még a wellness használatát is magukban foglalták. A fürdő nyitvatartása szintén módosult.
A jelenlegi rend szerint, amely várhatóan 2027 februárjának közepéig marad érvényben, a Tófürdő reggel 9 órakor nyit, a fürdőzést 16 óráig lehet folytatni, az intézmény pedig 16:30-kor zár.
A tó, amely egyedi az egész világon
A Hévízi-tó a világ egyik legismertebb természetes termáltava, amelynek vizét a forrásbarlangból feltörő meleg és hideg karsztvizek táplálják.
A víz hőmérséklete nyáron akár 33–35 Celsius-fok is lehet, télen pedig jellemzően 22–24 fok körül alakul.
A tó vize folyamatosan cserélődik, ásványianyag-tartalmának és hőmérsékletének köszönhetően pedig régóta fontos szerepet tölt be a hazai gyógyturizmusban.
A hévízi gyógyvizet elsősorban mozgásszervi panaszok, ízületi kopások, krónikus reumatikus betegségek és bizonyos rehabilitációs kezelések esetén alkalmazzák.
A víz felhajtóereje tehermentesíti az ízületeket, így megkönnyítheti a mozgást azok számára is, akiknek a szárazföldi torna nehézséget okoz.
Miért nem lehet használni a belső medencéket?
A Hévízi Tófürdőben azért lehet jelenleg csak a szabadtéri részeken fürdőzni, mert a tó fölé épült központi fürdőházat 2025 márciusában statikai problémák miatt lezárták.
A szakértői vizsgálatok jelentős szerkezeti elmozdulásokat mutattak ki az épület cölöpökön álló részén.
A károsodást a tó fenekéről a gyógyvízzel együtt feltörő gázok okozták, amelyek megrongálták a tartócölöpök fejét.
A fürdőépület helyreállítására 381 millió forintos támogatást különítettek el, emellett a teljes fürdőkomplexum hosszabb távú fejlesztését is tervbe vették.
A központi épület lezárása azonban nem érinti a gyógytó szabadtéri fürdőzésre használható részeit, amelyek továbbra is fogadják a látogatókat.

