Álarcosok lepték el Mohács utcáit - fotókon a busójárás

Startlap Utazás
A megújult pajtaépület, a KultúrKikötő átadásával, farsangi felvonulással, gyermek néptánccsoportok és busócsoportok bemutatóival csütörtökön megkezdődött a hat napon át zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló mohácsi busójárás.

Az ország legnagyobb téltemető, tavaszköszöntő eseményén, a február 16. és 21. között zajló hagyományőrző népszokáson a szervezők korábbi közlése szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt.

A népszokás leglátványosabb programjait a tradíciónak megfelelően az idén is farsangvasárnap tartják meg. A busók február 19-én kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát a város főterén.

A nem helyi látogatók várhatóan ezen a napon és szombaton lesznek a legtöbben. Őket már a délelőtti óráktól népművészeti- és kézműves vásárral, busómaszk- és folklórkiállítással, kézműves foglalkozásokkal, ételkóstolóval, tamburazenekarok koncertjeivel, néptánccsoportok előadásaival várják, miközben a több mint kétezer maskarás lépten-nyomon felbukkan a látogatók között szerte a belvárosban.

Busók farsangi felvonulása a mohácsi busójárás első napján, kisfarsangkor, 2023 február 16-án.
Busók farsangi felvonulása a mohácsi busójárás első napján, kisfarsangkor, 2023 február 16-án.

Álarcosok lepték el Mohács utcáit – fotókon a busójárás

Busók farsangi felvonulása a mohácsi busójárás első napján, kisfarsangkor, 2023 február 16-án.
Busó egy családi ház udvarán a mohácsi busójárás első napján, kisfarsangkor, 2023 február 16-án.
Busók farsangi felvonulása a mohácsi busójárás első napján, kisfarsangkor, 2023 február 16-án.
Busók farsangi felvonulása a mohácsi busójárás első napján, kisfarsangkor, 2023 február 16-án.
Busók farsangi felvonulása a mohácsi busójárás első napján, kisfarsangkor, 2023 február 16-án.
Busók farsangi felvonulása a mohácsi busójárás első napján, kisfarsangkor, 2023 február 16-án.
Busók és sokác népviseletbe öltözött résztvevők egy családi ház udvarán.
Fotó megosztása:

A szervezők az MTI érdeklődésére korábban azt közölték, hogy az esemény hat napjára összesen több mint százezer látogatót várnak, a kiemelt napokon – szombaton és vasárnap – pedig 40-45 ezer érdeklődőre számítanak.

Rajtaütöttek a babonás törökökön

A köznyelvben sokácnak, a mohácsiak körében sokacnak nevezett népcsoport által meghonosított, híres farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először.

A balkáni térségből a török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek.

Sokác népviseletbe öltözött lány egy családi ház műhelyében a mohácsi busójárás első napján, kisfarsangkor, 2023 február 16-án.
Sokác népviseletbe öltözött lány egy családi ház műhelyében a mohácsi busójárás első napján, kisfarsangkor, 2023 február 16-án. (MTI/Ruprech Judit)

A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

Az első

A télűző, tavaszköszöntő népszokás tradicionális elemei évszázadok óta változatlanok: borzas busóbundát, vászongatyát, bocskort öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel – tarisznyákkal, buzogányokkal, öles kereplőkkel és kolompokkal – felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.

A busójárást – első magyarországi elemként – vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 2009-ben.

A népszokás idei részletes programjairól, a helyszínek megközelítéséről, parkolási információkról a www.mohacsibusojaras.hu webcímen és a Mohácsi Busójárás Hivatalos Oldala nevű Facebook-oldalon található bővebb tájékoztatás.

(MTI)