Borzasztóan indul a MÁV utasainak hétvégéje: több vonalon összeomlott a közlekedés
Meglehetősen sokaknak indulhat rosszul a hazautazás, vagy a vakáció kezdete: biztosítóberendezési hiba lassítja ugyanis a vonatok fogadását és indulását a budapesti Keleti pályaudvarnál – közölte a Mávinform péntek délután a honlapján. A vasúttársaság folyamatosan frissíti az egyes vonalakat érintő változásokat.
Azt írták, a szakemberek már dolgoznak a hiba beazonosításán és kijavításán.
Keleti pályaudvar: késések, változások
A Keleti pályaudvarról induló, valamint oda érkező járatok esetén addig hosszabb menetidőre kell számítani. Kiemelték: a 2-es és a 4-es metrón, valamint a gödöllői (H8-as) HÉV-en a vonatjegyek is érvényesek.
- Az Örs vezér tere és Kőbánya-felső között pótlóbuszok is közlekednek, amelyek az Örs vezér terén a metró melletti Volán-megállóból indulnak. Az összegzés szerint a Budapest–Hatvan–Miskolc vonalon a gödöllői S80-as vonatok nem közlekednek.
- Az egri Agria, valamint a gyöngyösi Mátra InterRégió vonatok Budapest és Gödöllő között minden állomáson és megállóhelyen megállnak
- A Budapest–Újszász–Szolnok–Békéscsaba vonalon az S60-as vonatok a Keleti pályaudvar helyett Rákosról indulnak és oda is érkeznek.
- A Budapest és Békéscsaba közötti InterCity és InterRégió vonatok Kőbánya-felsőn és Rákoson is megállnak.
- A Budapest–Győr–Bécs/Sopron/Szombathely vonalon a Lehár EC Bécsből csak Kelenföldig közlekedik és onnan is indul.
- A Mecsek InterCity Pécsről szintén csak Budapest-Kelenföldig közlekedik, és onnan is indul.

Déli pályaudvar: késések
A 24.hu azt írja, a Déli pályaudvaron is meghibásodott egy biztosítóberendezés. Mint írják, az utastájékoztató szerint Kelenföld és Nagytétény között 10-30 perces késésekkel kell számolni.
Rövidebb útvonal, kimaradó vonatok
A MÁV honlapja szerint változás van még a következő vonalakon is:
- A Mátészalkáról 17:05-kor Debrecenbe induló személyvonat (6323) nem közlekedik.
- A Debrecenből 19:03-kor Mátészalkára induló személyvonat (6318) helyett pótlóbusz közlekedik.
- A Déli pályaudvarról 15:35-kor Nagykanizsára elindult Tópart IC (IC 846) csak Balatonszentgyörgyig közlekedik. Balatonszentgyörgy – Nagykanizsa között pótlóbusz közlekedik (egy közvetlen gyors járat, egy amely érinti a kimaradt megállókat).
- A Nagykanizsáról 19:14-kor a Déli pályaudvarra induló Tópart IC (IC 841) csak Balatonszentgyörgytől közlekedik. Nagykanizsa – Balatonszentgyörgy között pótlóbusz közlekedik (egy közvetlen gyors járat, egy amely érinti a kimaradt megállókat). A Tópart IC-re a csatlakozás csak a gyors járattal biztosított.
