Ez a legkevésbé látogatott európai ország - van magyarázat rá, hogy miért kerülik a turisták
A legkevésbé látogatott európai ország valójában rengeteg olyan dolgot kínál, amit más helyeken turisták tömegei keresnek – és mindezt az év bármely szakában. Télen 2500 méteres magasságig lehet síelni, snowboardozni vagy sífutni, tavasszal és ősszel csodálatos túraútvonalak várják az érkezőket, nyáron pedig, a tengerszint feletti magasságának köszönhetően, menedéket nyújt a kontinens forróbb tájairól érkezőknek. Mégis alig akad, aki felkeresné ezt az apró hercegséget. A Travelbook most elmagyarázza, miért.
Az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) adatai szerint 2022-ben mindössze 101 ezer ember látogatott el az Európa szívében fekvő országba. Bár a látogatók száma kissé nőtt a pandémia előtti évekhez képest, még mindig Liechtenstein számít a legkevésbé látogatott európai országnak – ennek pedig több oka is van.
Miért kerüli mindenki Liechtensteint?
Egyrészt az ország területe rendkívül kicsi: mindössze 160,5 négyzetkilométer. Ez önmagában is magyarázat lehet arra, hogy kevesebb a látogató, hiszen a kisebb országokban jellemzően kevesebb a férőhely is. Ám még így is vannak kisebb államok, amelyek több turistát vonzanak: Monaco például alig 2 km² területű, 2022-ben mégis 327 ezer látogatót fogadott. San Marino – mindössze 61,2 km² – pedig 2019-ben 111 ezer turistát látott vendégül (a 2022-es adatok még nem állnak rendelkezésre).
A turizmus nem prioritás
A Liechtensteini Állami Hivatal szerint 2019-ben mindössze 33 hotel, 63 nyaraló, 2 kemping és egy ifjúsági szálló működött az országban, kiegészítve 7 menedékházzal. Összesen 1357 vendégágy állt a turizmus rendelkezésére. Ezzel szemben Monaco 12 szállodája egyedül 5528 férőhelyet kínált, és ehhez még hozzájönnek az apartmanok is. Liechtensteinben tehát a turizmus gazdasági jelentősége sokkal kisebb, mint máshol.
Nehézkes megközelíteni
Egy másik ok, ami visszatarthatja az utazókat: Liechtensteinnek nincs saját reptere. A legközelebbi repülőterek Zürichben vagy Friedrichshafenben találhatók, ahonnan még másfél órát kell autózni Vaduzba, a fővárosba. Vasúttal is elérhető ugyan az ország, de csak többszöri átszállással.
Liechtenstein nem rendelkezik saját vasúttársasággal, a területén mindössze három megálló található, és a vonatokat az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) üzemeltetik a Feldkirch (Ausztria) – Buchs (Svájc) vonalon.
Pedig az ország sok szépséget rejt
Akik mégis rászánják magukat az utazásra, festői tájakat és gazdag kulturális élményeket találnak. A Rajna mentén fekvő kis hercegség a svájci Sankt Gallen kanton és az osztrák Vorarlberg tartomány között helyezkedik el. A Rheintalban kiterjedt szőlőültetvények sorakoznak, és a hivatalos turisztikai honlap szerint több mint 100 borász működik itt. Vaduz városa fölött emelkedik a híres Vaduz vára, amely a hercegi család rezidenciája – azonban a közönség számára nem látogatható.
A fővárosban néhány múzeum és templom is található, de túl sok programlehetőséget ne várjunk: Vaduz alig 5500 lakosú.
A legfontosabb túra- és téli sportközpont Malbun, amely 1600 méteres magasságban, festői környezetben fekszik. További látnivalókról és programokról a liechtensteini turisztikai hivatal weboldalán találhatók részletes információk.

