Hihetetlen, ami egy olasz kisvárossal történt - rengetegen kerestek rá a nevére az interneten
Olaszországban egyre népszerűbb a szokás a turisták és a helyiek körében egyaránt, hogy egy-egy napot vagy hétvégét kisebb, hangulatos települések – olaszul borghi – felfedezésére szánják. Ezek a festői falvak gyakran gazdag történelemmel rendelkeznek, és lehetőséget kínálnak arra, hogy a látogatók elkerüljék a nagyvárosokra és művészeti központokra jellemző tömegturizmust. Nézzük, melyek voltak a legnépszerűbb települések a keresések szerint!
Dél-Olaszország tarol a listán
A felmérés az I borghi più belli d’Italia egyesület listájából indult ki, és azt vizsgálta, mely településekre kerestek rá a legtöbben a Google-ben a tavalyi évben. Fontos hangsúlyozni, hogy a kutatás során nem Olaszország legszebb faluját keresték, hanem azt, amelyik iránt a legnagyobb online érdeklődés mutatkozott.
Az eredmények szerint tavaly Otranto lett a legkeresettebb olasz kisváros a Google-ben.
A közel hatezres lélekszámú, tengerparti város Lecce megyében található, és már az előző évben is szerepelt a rangsorban. Sikerét valószínűleg látványos tengerpartja, a történelmi belvárosa és jellegzetes dél-olasz hangulata együttesen magyarázza.
A lista egyértelműen azt mutatja, hogy Dél- és Közép-Olaszország falvai a legnépszerűbbek az internetezők körében.
A második helyen Maratea végzett Basilicatában, míg a harmadik Locorotondo lett, tovább erősítve Puglia vonzerejét. Régiókat tekintve szinten Umbria végzett az élen, Puglia pedig a negyedik helyre került.
A top 10 további helyezettjei között szerepel Rasiglia (Umbria) a negyedik helyen, amely vízforrásairól híres, valamint Civita di Bagnoregio az ötödik helyen, amely számos film és sorozat forgatási helyszíne volt. A rangsort Cefalù, Spello és Sperlonga folytatja. A kilencedik helyen áll az első észak-olasz település a listán: Malcesine, amely a Garda-tóra néző Castello Scaligero és a Monte Baldóra vezető felvonó miatt népszerű. A tizedik helyen Castel Gandolfo végzett, amely a pápa nyári rezidenciájaként ismert.


