Mindenkinek ajánljuk ezt a fejtörőt, aki rendszeresen utazik vonaton: most lesz mivel elütnie az időt még annak is, akinek esetleg késik a járata.
Itt egy kvíz a hétvégére, ha ismét összeomlana a vasút

1.Melyik a legforgalmasabb pályaudvar Budapesten?

Déli pályaudvar
Keleti pályaudvar
Nyugati pályaudvar
2.Melyik magyarországi városban NEM közlekedik gyermekvasút?

Eger
Pécs
Budapest
3.Mi a helyjegy? (Fotó: Getty Images)

Számos vonatjáraton csak úgy utazhatunk, ha jegyünk mellé megvesszük az ülés pontos helyét is
A helyjegy az olyan jegy, amikor egy adott helységen belül közlekedünk egy járattal, pár állomást. Olcsóbb, hiszen nem települések között vonatozunk
Tulajdonképpen ülésre szóló jegy, de adott 24 órán belül más járatra is átváltható
4.Mennyibe kerül 2025-ben egy napi vármegye bérlet? (Fotó: Getty Images)

3000 forint
2000 forint
1000 forint
5.Magyarországon hány percet kell késnie legalább a vonatnak, hogy egy utas kártérítést kapjon a jegy árából?

6 perc
20 perc
10 perc
6.Melyik az az ország, ahol legfeljebb másodperceket késnek a vonatjáratok? (Fotó: Getty Images)

Japán
Németország
Nagy-Britannia
7.Melyik országban utaznak akár a szerelvények tetején is, életveszélyes módon? (Fotó: Getty Images)

Albánia
Oroszország
India
8.Mikor elindul a vonat - ki énekelte ezt a slágert? (Fotó: Getty Images)

Ákos
Demjén Ferenc
Delhusa Gjon
9.Magyarországon minden esetben vehetünk a kalauznál jegyet az adott járatra? (Fotó: Getty Images)

Nem, csak akkor, ha az adott állomáson, ahol felszálltunk, nincs semmifajta jegyértékesítés
Mindig lehet venni a kalauznál jegyet
Mindig lehet a kalauznál jegyet venni, de csak készpénzzel
10.Hogy hívták a Magyar Államvasutak elődjét? (Fotó: Getty Images)

Monarchia Vasutak
Császári és Királyi Vasúttársaság
Magyar Királyi Államvasutak
1/10 kérdés
Kiemelt kép: Getty Images
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:

Mit mutat kezével a Földre visszatért Kapu Tibor? - ez mindenkit...

Egy hosszú vagy több rövid vakáció? A szakértők szerint...

A világ legolcsóbb vakációs úti célja karnyújtásnyira van...

Közel 60 ezer forintos bírság és a jogosítvány bevonása - ez a...

Ha Németországban vezetsz, ezt soha ne csináld! Óriási...
