Kutatók Éjszakája 2026: listán a legjobb programok Budapesten és országszerte
A Kutatók Éjszakája idén szeptember 25-én és 26-án tér vissza. A kétnapos programsorozat alatt országszerte egyetemek, kutatóintézetek, laborok és technológiai központok nyitják meg kapuikat, sok helyen olyan terekbe is bemehetünk majd, ahová máskor nem lehet egyszerűen besétálni.
A rendezvény célja, hogy a tudomány ne valami távoli, nehezen érthető dolognak tűnjön, hanem olyasminek, amit bárki megtapasztalhat. Lesznek látványos kísérletek, laborbejárások, robotok, szimulátorok, régészeti előadások, szabadulószobák és családi programok is.
A hivatalos programban 200 helyszín, 2500 esemény és 146 szervező szerepel.
A legtöbb program ingyenesen látogatható, több helyen azonban előzetes regisztrációra van szükség, és a kisebb létszámú események gyorsan betelhetnek. Mutatjuk, milyen programokkal készülnek idén Budapesten és országszerte:
Bújj egy humanoid robot bőrébe az Óbudai Egyetemen
Az Óbudai Egyetem Bejczy Antal iRobottechnikai Központjában nem csak nézni lehet majd a robotokat, több bemutatóba a látogatók is bekapcsolódhatnak. VR-szemüveg és kontrollerek segítségével egy Unitree G1 humanoid robot karjait lehet irányítani, a gép pedig valós időben követi az ember mozdulatait. Közben az adatokat rögzítik is, így az is kiderül, hogyan gyűjtenek információt a robotok későbbi tanításához.
Lesz négylábú robot, ami kamerával próbálja megtalálni és elkapni a felé gurított labdát, egy másik állomáson pedig mesterséges intelligencia készít vonalrajzot a látogatók fényképéből, amit aztán egy robotkar papírra is vet.
A legügyesebbek sebésznek is állhatnak: VR-eszközökkel kell egy sebészeti robot karjait irányítani és apró tárgyakat mozgatni. A programok szeptember 25-én 17, 18:30 és 20 órakor kezdődnek. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.

Vadnyugati leszámolás lesz a kémialaborban
A kémia egészen más arcát mutatja majd a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpontban, ahol a Vadnyugati kémia című bemutatón füsttel, lángokkal és látványos színváltozásokkal készülnek. Lesz jódóra-reakció, köd, termitreakció és magnéziumszalag, de még egy olyan kísérlet is előkerül, amelyben „borból kávé” készül.
A bemutatón azt is megmutatják, milyen kémiai folyamatok állnak a látványos reakciók mögött.
Az egyórás program szeptember 25-én 17 órakor kezdődik, és előzetes regisztráció szükséges hozzá.
Az MRI-ről legtöbbünknek kórházi vizsgálat jut eszébe, ezen az estén azonban nem csak embereket vizsgálnak vele. Az MRI – a virtuális konyhakés című programon a látogatók megismerhetik a HUN-REN Agyi Képalkotó Központjának kutatási célú berendezését, és azt is megnézhetik, hogyan fest egy emberi agy MRI-felvételen. Ezután gyümölcsök, zöldségek és más, nagy víztartalmú tárgyak kerülnek a gépbe. A látogatók így anélkül nézhetnek beléjük, hogy valóban fel kellene vágni őket.
Az is kiderül, miért kattog olyan hangosan az MRI, miért nem lehet fémtárgyakat bevinni a vizsgálóba, a végén pedig egy kvízzel lehet próbára tenni a megszerzett tudást.
A program 17, 17:45, 18:30 és 19:15 órakor indul. Előzetes regisztráció ehhez is kell.
Játék közben ronthatod el saját internetedet az ELTE-n
Mennyire zavaró játék közben 50 milliszekundum késés? És mi történik akkor, ha a hálózat már 200 milliszekundumot késik vagy adatcsomagokat veszít? Az ELTE Informatikai Kar Lag Laborjában mindezt saját bőrünkön lehet megtapasztalni. A látogatók felhőalapú játékkal játszanak, közben pedig egy tableten saját maguk állíthatják a hálózat tulajdonságait.
Növelhetik a késleltetést, változtathatják a jittert és a csomagvesztést, így rögtön érezhetővé válik, mit jelentenek azok a számok, amelyeket egyébként legfeljebb az internetkapcsolat tesztelésekor látunk.
A program szeptember 25-én 16 és 21 óra között látogatható, előzetes regisztráció nélkül.
Így alakult ki a japán írásrendszer
A japán írás elsőre könnyen kiismerhetetlennek tűnhet, hiszen egyszerre többféle írásjegyet is használ. A kandzsik mellett ott van a hiragana és a katakana szótagírás, de latin betűkkel, arab számokkal és központozási jelekkel is rendszeresen találkozhatunk.
A Károli Gáspár Református Egyetemelőadásán konkrét példákon keresztül mutatják be, miben különböznek egymástól ezek az írástípusok, és hogyan alakult ki a ma használt japán írásrendszer. A végén a résztvevők azt is kipróbálhatják, mennyit sikerült megjegyezniük az elhangzottakból.
Az előadást Hrabovszky Dóra tartja a KRE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán, és előzetes jelentkezés nélkül látogatható. Szeptember 25-én, pénteken 15 órakor kezdődik a Reviczky utca 4. alatti épület 301-es termében.
Láthatatlan jelek vesznek körül – itt végre meg is mérheted őket
Wi-Fi, mobilhálózat, rádióadás – egész nap rádiójelek vesznek körül bennünket, mégsem látjuk őket. Az NMHH Esztergomi úti épületében professzionális műszerekkel lehet megmérni, mi történik körülöttünk. A látogatók beltéri méréseket végezhetnek, majd a tetőteraszon, antennák közelében is megnézhetik a jeleket.
Bemutatnak speciális mérőhátizsákot és mérőautót, és olyan helyiségekbe is bepillantást engednek, ahol különféle rádiófrekvenciás vizsgálatokat végeznek.
A program 16, 17, 18 és 19 órakor indul. Egy turnus körülbelül egyórás, legfeljebb 15 fő vehet részt rajta. Előzetes regisztráció és fényképes igazolvány szükséges.
Kiberbiztonsági szabadulószoba az Ericssonnál
A szabadulószobákban általában rejtélyes kulcsokat és kódokat keresünk, az Ericsson programján azonban digitális fenyegetésekkel kell megküzdeni. A résztvevők különböző informatikai és kiberbiztonsági feladatokat kapnak, amelyeket csapatban, logikával és együttműködéssel lehet megoldani.
A félórás játékot 14 éves kortól ajánlják, egy turnusban legfeljebb hatan vehetnek részt.
A programok szeptember 25-én 16 és 22 óra között félóránként indulnak. Jelentkezni a helyszínen lehet.
Miközben az 5G még sokak számára viszonylag új technológiának számít, a kutatók már a következő generációs mobilhálózatokon dolgoznak. Az Ericsson 6G-laborjában azt lehet megnézni, milyen szervereken és infrastruktúrán folyik a jövő mobilhálózatainak kutatása és tesztelése. Nem egy kész, működő 6G-hálózatot mutatnak be, hanem azt a kutatási környezetet, ahol az új technológiák fejlesztése zajlik.
A laborlátogatások 16:30-kor, 17:30-kor, 18:30-kor, 19:30-kor, 20:30-kor és 21:30-kor indulnak. A program részletes leírása szerint helyszíni regisztráció szükséges.
Így válik láthatóvá a hang Budapesten
A Harman Becker Kft. programján azt mutatják meg, hogyan lehet a hangot nemcsak hallani, hanem műszerekkel szinte „láthatóvá” is tenni. Az audiovizuális bemutatókon az akusztikai mérnökök különleges mérőállomásait is meg lehet nézni, közben pedig az is kiderül, hogyan vizsgálják és elemzik a hangokat a gyakorlatban. A program arra is kitér, milyen szerepet kaphatnak a mikrofonok a jövő autóiban.
A laborlátogatást elsősorban középiskolásoknak, egyetemistáknak és felnőtteknek ajánlják, és előzetes regisztráció szükséges hozzá.
Szeptember 25-én 17:00, 18:00, 19:00, 20:00, 21:00, 22:00 és 23:00 órakor indulnak a 45 perces turnusok a budapesti Süllő utca 6. alatt.
Pénzmosás, hírszerzés és hadijáték a Ludovikán
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusán idén a bűnüldözéstől a hírszerzésen át a hadtudományig több terület is előkerül. Délután három órától a hazai és külföldi pénzmosási technikákról, valamint a digitális módszerekről lesz szó. A Mission Possible című előadás azt mutatja be, hogyan lesz egy egyszerű információból professzionális hírszerzési adat, és miben különbözik egymástól a nyomozói munka, az információgyűjtés és a hétköznapi pletyka.
A pénzügyőrök bemutatóján csúcstechnológiás röntgenképeket lehet elemezni, és szimulált felvételeken kell megtalálni az elrejtett fegyvereket, készpénzt vagy dohánytermékeket.
Este hat órakor interaktív taktikai és stratégiai hadijáték-szimuláció is kezdődik. Emellett drónfocit lehet kipróbálni, és mikroszkópos bemutatókkal is készülnek. Az NKE szeptember 25-i programjai regisztrációhoz kötöttek.
Távcsövön át figyelheted meg az éjszakai égbolt csodáit
A Polaris Csillagvizsgálóban szeptember végén a Hold, a Szaturnusz, csillagképek és csillaghalmazok kerülnek célkeresztbe. A látogatók távcsövekkel figyelhetik meg az égbolt leglátványosabb objektumait a teraszról és a csillagvizsgáló kupolájából. A Magyar Csillagászati Egyesület programját minden korosztálynak ajánlják, így családdal is jó választás lehet.
Szeptember 26-án, szombaton lesz az esemény, 20:00-22:00 között a Polaris Csillagvizsgálóban, a Laborc utca 2/c. alatt.
Menj le egy tanbányába Miskolcon
A Miskolci Egyetem tanbányájában valódi bányászati környezetet idéznek meg, így anélkül lehet közelebb kerülni a föld alatti munkához, hogy működő bányába kellene ereszkedni. A látogatók egykori bányákból származó eszközöket láthatnak, és azt is megtudhatják, milyen technológiákat használtak és használnak a kitermelésben.
A csoportok 18 órától félóránként indulnak. A programra helyben, a Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar standjánál lehet jelentkezni.
Az egyik legelszigeteltebb szigetről mesélnek Debrecenben
Nem mindennapi expedícióról tart beszámolót a Debreceni Egyetemen Dr. Radócz László. A Norvégia fennhatósága alá tartozó Bouvet-sziget a világ egyik legelszigeteltebb szárazföldje, a déli Atlanti-óceánon fekszik, és rendkívül nehéz megközelíteni. A program hivatalos leírása szerint Radócz László 2026 februárjában és márciusában első magyarként lépett a sziget területére. Az expedícióról fényképekkel és videókkal kísért előadást tart.
A program szeptember 25-én 18 és 20 óra között zajlik, előzetes regisztráció nélkül.
Mit kell tudnia egy terápiás kutyának?
Szintén a Debreceni Egyetemen lehet közelebbről megismerni a terápiás kutyák munkáját. A látogatók megtudhatják, hogyan választják ki az erre alkalmas állatokat, milyen vizsgafeladatokat kell teljesíteniük, és milyen követelményeknek kell megfelelniük ahhoz, hogy terápiás munkában vehessenek részt.
A bemutatón valódi terápiás kutyákkal is találkozhatnak az érdeklődők.
A program szeptember 25-én 19 és 20 óra között lesz, előzetes regisztráció nélkül.
Gripen pilótafülkéjébe ülhetsz Szolnokon
A repülés szerelmeseinek az NKE szolnoki campusán érdemes körülnézniük. A látogatók virtuális légi akadálypályán próbálhatják ki a drónok irányítását, és kiderülhet, ki tudja a leggyorsabban végigvezetni a gépet a kijelölt útvonalon. A program egyik leglátványosabb része a Gripen JAS 39 harcászati repülőgép pilótafülkéje lesz. VR-technológia segítségével egy szimulált akció közepébe kerülhetünk, és legalább virtuálisan megtapasztalhatjuk, milyen egy modern vadászgépben ülni.
Magyar fejlesztésű 3D nyomtatót is bemutatnak, az elkészített tárgyakból pedig a látogatók is hazavihetnek egyet.
A programok szeptember 25-én 15 órától kezdődnek, és regisztrációhoz kötöttek.
Saját vízmintádat is megvizsgálhatod Baján
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karán, Baján a víz, a mikroszkopikus élővilág és a hidraulika kapja a főszerepet. Az egyik programra akár saját vízmintával is érkezhetünk. A Hozz magaddal vizet a környezetedből! című foglalkozáson a helyszínen vizsgálják meg a mintákat. Aki inkább rejtvényeket fejtene, egy vízmérnökös szabadulós feladatban teheti próbára magát. A résztvevőknek kódokat kell megfejteniük és lakatokat kinyitniuk, hogy kijussanak a „titkos szobából”.
A vízmintás program 17:30-kor, a szabadulós játék 17 órakor kezdődik. A részvétel regisztrációhoz kötött.
Robotokkal fedezheted fel az érzékelés világát Szegeden
Hogyan „lát” egy robot? Honnan tudja egy okosvonat, merre kell mennie? A Szegedi Tudományegyetem Gyógypedagógus-képző Tanszékének programján játék közben lehet utánajárni. A Láss, hallj, érzékelj – Fedezd fel a világot! című foglalkozáson többek között Artie robotok, LEGO SPIKE eszközök, mTiny pandák, Bee-botok, Indi autó és Intellino okosvonat várja a látogatókat.
A program központi témája az érzékelés: a gyerekek azt próbálhatják ki, hogyan segítik a különféle szenzorok a gépek mozgását és tájékozódását.
A foglalkozást szeptember 25-én 16 és 17 órától, két turnusban tartják a Hattyas sor 10. szám alatt. Előzetes regisztráció szükséges.
Saját napnyomatot készíthetsz Kecskeméten
A kecskeméti Tudomány és Művészetek Házában szeptember 25-én a fényképezés egyik régi, látványos technikáját lehet kipróbálni. A cianotípia, vagyis napnyomat készítése során fényérzékeny anyag és fény segítségével születik meg a jellegzetes mélykék kép.
A látogatók nem csak végignézhetik a folyamatot, hanem saját napnyomatot is készíthetnek.
A workshopot a Képalkotó Műhely művésztanárai, Ócsai Eszter és Norek Regina, valamint a KATEDRA művészetis diákjai tartják.
A foglalkozás 16 és 18 óra között zajlik a Rákóczi út 2. alatt. A program ingyenes, az anyagok előkészítése miatt előzetes regisztráció ajánlott.
Róma titkait fejthetjük meg Pécsen
Eltűnt egy ókori Rómával foglalkozó professzor, és csak egy levelet, valamint néhány furcsa nyomot hagyott maga után. Innen indul a Pécsi Tudományegyetem Róma rejtélyei című szabadulószobája, ahol a résztvevőknek Prof. Alessandro Romano nyomába eredve kell megfejteniük a feladványokat.
A program egyszerre szabadulós játék és történelmi időutazás. Két turnus indul szeptember 25-én, 17 és 18 órakor, egy játék negyven percig tart. Előzetes regisztráció szükséges, a jelentkezési határidő szeptember 25-én 10 óra.
Tetris a valóságban Veszprémben
Mi köze a Tetrisnek a kamionok rakományához vagy egy raktár működéséhez? Több, mint elsőre gondolnánk. A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karán azt mutatják meg, hogyan lehet matematikai módszerekkel a lehető leghatékonyabban elhelyezni különböző méretű tárgyakat egy adott térben.
Ez az úgynevezett ládapakolási probléma a logisztikától a gyártásig számos területen előkerül.
A Tetris a valóságban – a ládapakolás művészete című foglalkozás szeptember 25-én 21 órakor kezdődik, és 21:45-ig tart. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
Egész Eger egyetlen asztalon
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Camera Obscurája egészen különleges módon mutatja meg Egert. A tetőn elhelyezett, forgatható tükör és lencse a város élő képét egy sötét helyiségben álló fehér asztallapra vetíti. Olyan, mintha egy hatalmas fényképezőgép belsejében állnánk, csak itt nincs szükség filmre vagy digitális kijelzőre.
A Camera Obscura szeptember 25-én 10 órától 18:45-ig látogatható. Előzetes regisztrációra nincs szükség.
Modern fizika testközelből Szegeden
A Szegedi Tudományegyetem Fizikai Intézete is megnyitja kapuit szeptember 25-én.
A Dóm tér 9. alatt több olyan kísérletet is ki lehet próbálni, amelyekkel egyébként leginkább fizikaórán vagy tankönyvben találkozunk.
A látogatók Michelson-interferométerrel is kísérletezhetnek, és akár egy lézer hullámhosszát is megmérhetik. Egy másik bemutatón különböző fényforrások spektrumát lehet megfigyelni. A standok 17 és 21:30 között várják az érdeklődőket. A Modern fizikai kísérletek bemutatóira a helyszínen lehet regisztrálni, ezek turnusai egész és fél órakor indulnak.
Cikkünk frissült: 2026.09.23.
