Mégis lesz karácsonyi vásár a Vörösmarty téren

Startlap Utazás
Megtartják a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt, amely új díszbe öltözve, Vörösmarty Classic Xmas néven várja a látogatókat november 18-tól december 31-ig.

Az árusok standjai között sétáló látogatók a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron

Fotó: Getty Images

A Váci utca felől a zöld és piros színekben pompázó Vörösmarty térre érkező ünnepi forgatagot egy grandiózus karácsonyfa fogadja majd. A vásár egyik kiemelt látványossága lesz a Harisnyaházon díszelgő, óriási karácsonyfa dekoráció.

Több különlegesség is várja a látogatókat

Most  mutatkozik be a Vörösmarty-szobor új takarása is, amely a korábbi, szürke nylon védőfedésre kerülve mintegy “láthatóvá teszi” a költő emlékművét. A takaráson ugyanis az eredeti szobor életnagyságú képe mellett versrészletek lesznek olvashatók magyarul, németül és angolul – áll a közleményben.

A tér népszerű attrakciójának ígérkezik az ingyenesen igénybe vehető kisvasút, amelynek utasai az Oroszlános kút ünnepi díszítésében is gyönyörködhetnek.

Megújult arculattal fogadják a látogatókat a téren felállított gasztronómiai pontok és kézműves faházak is. A gasztronómiai kiállítók a hagyományos magyar étel- és italkultúra karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó értékeit kínálják, és a kézműves kiállítók is a hagyományőrzés jegyében válogatják össze portékájukat.

Interaktív kézműves ház minden nap más fortélyokkal

A rendezvényen megjelenő sokszínű, tipikusan magyar kézműves tárgyi kultúra darabjait bemutató kiállítók mellett interaktív, edukációs helyszínként állítják fel azt a kézműves házat, ahol a látogatók minden nap más és más kézműves fortélyt bemutató foglalkozáson vehetnek részt.

A Vörösmarty Classic Xmas szervezői támogatói helyet biztosítanak az árva és sérült kutyákért dolgozó Vigyél Haza Alapítványnak, amely a rendezvény ideje alatt számos aktivitással várja az adakozókat.

A téren december 28-ig vásárolhatók kézműves termékek, ezt követően a készítők újév napjáig átadják helyüket a szilveszteri ünneplők sokaságának. A Vörösmarty Classic Xmas december 31-ig várja az érdeklődőket – közölték a szervezők.