Az ANA 114-es járata néhány órával a szombati felszállás után módosította útvonalát, mivel – a légitársaság megfogalmazása szerint – egy „kezelhetetlen utas” miatt kellett megszakítani a repülést – írja a BBC.

A seattle-i rendőrség arról számolt be, hogy értesítést kaptak egy férfiról, aki megpróbálta kinyitni a gép egyik ajtaját a levegőben. A rendbontót a többi utas, valamint a személyzet közösen fékezte meg.
A férfit később kórházba szállították. Egyelőre nem tudni, hogy vádat emelnek-e ellene.
„Utasaink és személyzetünk biztonsága a legfontosabb számunkra, és köszönjük a helyi hatóságok együttműködését” – áll az ANA közleményében.
Mást is leszállítottak
A repülőgép a seattle–tacoma-i nemzetközi repülőtér aszfaltján vesztegelt, amikor egy másik utast is eltávolítottak a járatról rendbontás miatt – közölték a hatóságok.
A járat végül szombaton, helyi idő szerint 12:40-kor (17:40 GMT) érkezett meg eredeti úticéljára, a houstoni George Bush Interkontinentális Repülőtérre, körülbelül négy órás késéssel.
Volt már hasonló
Áprilisban egy Jetstar-járatnak kellett visszafordulnia Bali és Melbourne között, miután egy utas hasonló módon próbálta kinyitni a repülőgép ajtaját a levegőben. Tavaly novemberben egy férfit ragasztószalaggal kötöztek le az utastársai egy American Airlines gépen, miután szintén ajtónyitással próbálkozott.
2023 novemberében egy Asiana Airlines járaton pedig kilenc utast kórházba kellett szállítani légzési nehézségek miatt, miután egy férfi valóban kinyitotta a vészkijáratot a landolás előtt egy dél-koreai repülőtéren.
