Karla új partnere a 22 éves Amadeus, egy 1,2 méter hosszú feketeúszójú szirticápa, amelyet a salzburgi Természet Házából szállítottak át, ahol már szűkössé vált számára a hely – közölte szerdán a dpa német hírügynökség.
A karlsruhei természettudományi múzeum akváriuma több mint 240 ezer literes, és Németország legnagyobb élő korallzátonya található benne.
Karla az akvárium sztárja.
A nőstény cápa korábbi társa, Kalli kimúlása óta egyedül rótta a köröket a színpompás korallzátony körül. Kalli 2022 tavaszán a látogatók szeme láttára nagy sebességgel ment neki a korallnak, és sérülései miatt később elpusztult.
A Badische Neueste Nachrichten (BNN) című helyi lap szerint a balesetet követően többen bírálták a cápák fogságban tartását. A lap tapasztalt búvárokra hivatkozva ugyanakkor arról is beszámolt, hogy a cápák a természetben is áldozatul eshetnek hasonló baleseteknek.
A feketeúszójú szirticápa eredeti előfordulási területei az Indiai- és a Csendes-óceánban, valamint a Vörös-tengerben találhatók. Átlagosan mintegy 1,6, de legfeljebb 2 méteres testhosszal a kisebb cápák közé tartoznak és főleg halakkal, illetve gerinctelen állatokkal táplálkoznak.
(MTI)